Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
többi háztartásban össze írtakat, ezenkívül vagy egy tucat kocsi és szán-újak és régiek - értékét 3335 forintra becsülték. A korán, már 1826-ban elhalt Jordán József is régi, módos pesti tímárcsalád sarja volt; özvegye, Muzsik Eleonóra szintén jelentős helybeli mészároscsaládból származott. A 80 000 forint hagyaték a vagyonnak csupán egy részét ölelte fel, nevezetesen a belvárosi Molnár utcában álló, sógorával közösen birtokolt házat és benne a tímárműhelyt, amely, az értékből következtethetően, messze meghaladta a céhes kereteket. Nem Pesten felhalmozott vagyona csak a magyarországi származású, bevándorolt Trittner szabónak volt, aki a század elején települt meg a városban, és 1822-ben nyert polgárjogot. A leltározáskor 2340 forint értékű, tehát jelentős mennyiségű készruhát vettek számba. Trittner 1828-ban 7 legényt foglalkoztatott, a ruhákat boltban árulta (boltbére évi 145 forintot tett ki). A helyi és bécsi posztókereskedőkkel és vászonkereskedőkkel szembeni tartozásai is azt sejtetik, hogy a céhek által oly üldözött és gyakran felpanaszolt kisebb „konfekciós üzemet" tarthatott fenn. Kétségtelen, hogy az iparűzést jelentős kereskedelmi tevékenységgel párosította. A második legnagyobb vagyon tulajdonosa, Bayer Dávid inkább a korabeli értelemben vett vállalkozó, mint a céhes iparos típusa volt. Württenbergből vándorolt be a század eleji konjunktúra éveiben; 1817-ben nyert polgárjogot. Az 1828. évi összeírásban kávéházjoggal rendelkező belvárosi háztulajdonosként szerepelt, a ház és a jog bérbeadásából évi 1120 forint jövedelmet húzott. Maga-2 szolgájával és 1 szolgálójával-másik, lipótvárosi házában lakott. Az özvegyére és 7 gyermekére hagyott csaknem 150 000 forint vagyonának 75%-át ingatlanai - 1 belvárosi, 2 lipótvárosi ház, egy tétényi szőlő és pince - tették ki. Egy fürdőbérlet értéke 1608 forint volt, borkészlete és pincefelszerelése 32 000 forintra rúgott. A hátrahagyott vagyon a kimutatottnál nagyobb lehetett, mert sem az ingóságokat - a lakás és a kávéház berendezését, felszerelését -, sem a kávésjog értékét nem becsülték fel, mert ezek a végrendelet értelmében az özvegy tulajdonába jutottak, és nem lettek felosztásra. A legvagyonosabb kereskedők mind bevándoroltak, többnyire külföldről betelepültek voltak. Közülük Mayer József, aki 1807-ben nyert polgárjogot, tevékenységét hentesként kezdte, halálakor azonban, fiával együtt, kizárólag kereskedelmet folytatott. Az 1839-ben polgárjogot nyert Szmolka Ignác éppenséggel friss bevándorló volt. Felesége, Rupp Mária talán a vagyonos pesti Rupp családok egyikéből származott, s esetleg az ő hozománya is hozzájárulhatott a tetemes vagyon felhalmozásához. A legnagyobb vagyon tulajdonosai között tehát egyenlő számban szerepeltek kézművesek és kereskedők, de az előbbiek meggazdagodásában a családi háttér, a családi örökség meghatározó szerepet játszott, és vagyonukat többnyire a céhes kereteket meghaladó ipari tevékenység gyarapította.26 A kereskedők viszont nem tartoztak a kereskedői elitbe. Nem ismeretes, hogy induló tőkéjükből mennyi származott családi örökségből vagy rokoni támogatásból, az viszont kétségtelen, hogy bevándoroltak lévén, meggazdagodásukban kevesebb része volt a 26 Ez önmagában nem mindig vezetett ilyen sikerre, példa erre Fischer Alajos asztalosmester sorsa. Felesége 1837-ben bekövetkezett halálakor 1784 forintot kitevő vagyona oroszlánrészét műhelyének berendezése és fakészlete tette ki. A leltározás során 23 gyalupadot és 10 legényágyat írtak össze, és 150 forintot tett ki a legények kifizetetlen bére. Az asszony halálakor a 200 forintos adósság meghaladta az összeírt hagyaték értékét. Mivel asszonylánya elköltözött, a 12 és 16 éves fiúgyermek és a legények ellátása miatt asszony kellett a házhoz, ezért a mester rövidesen újra megházasodott. E házasságból is fia született, aki apja 1842-ben bekövetkezett halálakor 15 hónapos volt. Az apa halálakor a hagyaték értéke 1764 forint, az adósságoké azonban már 5400 forint volt. (BFL IV. 1202/cc. Test. a. n. 3107, 3203.)
