Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

Módszertani kérdések

Pest-Buda kivételével egyetlen olyan csoport sem fordult elő, amelybe csak szabad királyi városi jogállású települések kerültek volna (noha a jogállás az egyéb funkciók pontszámában kifejezést nyert). A clusterek ilyen eloszlása is a jogállás és a tényleges városi szerepkör szétválását bizonyítja. A piacközpontoknak a különböző csoportokban való elrendeződésében a központ belső fejlettségi szintje, valamint tiszta körzetük nagysága és kézművesipari-kereskedelmi fejlettségejátszott meghatározó szerepet. A csoporton belüli homogenitás elsősorban a vonzásterület szántóföldjének nagyságában, a központok fejlettségében, és kisebb mértékben a tiszta körzet kézművesipari-kereskedelmi fejlettségében (1-3 faktor) mutatkozott. A leghomogénebbnek a 2., 5. és 10. csoport, a legkevésbé a 3., 4. és 8. csoport bizonyult. Az egyes csoportok típusjellemzőinek elemzése azt mutatja, hogy nagy vonzású, fejlett és nagyon fejlett piacközpontok ott alakultak ki, ahol a vonzásterületükben sokoldalú, árutermelő mezőgazdasági termelés folyt, s a körzet kézművesipara és kereskedelme jelentős, de legalábbis az országos átlagnak megfelelő volt, és a vonzott települések általában nagy népességűek (1000 fő felettiek) voltak. Számszerű megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy az egy főre jutó szántóterület átlagos nagysága meghaladta az egy holdat, és az egy hold földre jutó jövedelem nagysága a 3 forint értéket. A körzetek mindegyikében bortermelés is folyt, és az állattenyésztés kedvező feltételei is adva voltak, amennyiben az egy főre jutó legelő- és rétterület átlagos nagysága minimálisan egy hold volt. E kritériumok elsősorban az 1^1. csoportba tartozó központok körzeteit jellemezték. Kivételek - különösen a 4. csoportban - szép számmal akadtak, mint ahogy elvétve előfordult egy-egy nagyobb vonzású, fejlett központ az eltérő típusjegyeket mutató más csoportokban is. A 4. csoportot az első háromtól leginkább a központ és körzet kézműves iparának fejlettségi szintjében mutatkozó eltérés különbözteti meg. Míg az 1-2. csoportban központ és körzet egyaránt igen fejlett volt, a harmadik csoportban a fejlett központok általában közepesen fejlett körzeteket vonzottak, a negyedik csoportban ellenkezőleg, a körzetek fejlettségi szintje általában - relatíve - meghaladta a központokét, vagy azokkal nagyjából egyező volt. E körzetekben volt egyébként a legnagyobb az egy főre jutó szántóterület nagysága, és az egy holdra jutó földjövedelem összege. Sajátos átmenetet képvisel a nagyon fejlett, fejlett és közepesen fejlett központokat egyesítő 1-4. csoport és a túlnyomóan gyengén fejlett központokat felölelő 6-10. csoport között az 5. csoport. A központ és a tiszta körzet kézművesipari és kereskedelmi szintjét, a vonzásterület korlátozottságát, a vonzott települések 1000 főn aluli népességszámát tekintve inkább a 6-10. csoporttal mutat rokon vonásokat, körzeteik mezőgazdasági termelési adottságai viszont az első négy csoportéhoz hasonlóan igen kedvezőek voltak. A jellemzők és a csoport állományába tartozó települések összetétele alapján arra következtethetünk, hogy ezek a központok bő gabonatermésű vidék feleslegeinek gyűjtőpontjai voltak (jellemző módon a megosztott körzetük csaknem háromszorosa volt csekély - átlagosan 12 000 lakosra kiterjedő - tiszta vonzáskörzetüknek), de csupán közvetítő szerepet töltöttek be a vidék és a közelükben levő jelentősebb, kedvezőbb földrajzi adottságú központok (pl. Pozsony, Nagyszombat, Komárom, Győr, Várad stb.) között. E jelentősebb központok vonzása, valamint helyenként egymáshoz való közelségük is akadályozta fejlődésüket, vonzásuknak nagyobb területre való kiterjesztését. A 7. és 8. csoportban a körzetekben az egy főre jutó szántóterület egyezően 1,1 hold volt, az utóbbiban azonban az egy holdra jutó földjövedelem összege valamivel magasabb, ami talán a szőlőterületnek az előző csoportnál valamivel magasabb, de az átlagostól így is elmaradó ará-