Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
kozók nem folyamodtak érte, sőt a városi tisztségviselők közé beválasztottak között is akadtak olyanok, akik csak megválasztásuk idején nyertek polgárjogot.16 Az utóbbi feltételezést látszik alátámasztani a házasulóknak s az azonos évtizedben felvett polgároknak eltérő foglalkozási összetétele is (lásd a IX. táblázatot a Fiiggelékben). A 18. század első két vizsgált időmetszetében a polgárok között jóval nagyobb volt a kézművesek, kereskedők, a tisztviselő-értelmiségi foglalkozásúak aránya, mint a házasulok között, akiknek viszont jóval nagyobb részét tették ki a napszámosok, alkalmazottak és őstermelők. A 18. század végétől a kézművesek aránya a házasulok és polgárok között nagyjából megegyező, a 19. századtól kezdve viszont a tisztviselő-értelmiségi-szabadfoglalkozású vőlegények aránya meghaladta a polgárokét. A kereskedők mindvégig jóval alacsonyabb arányban szerepeltek a házasulok, mint a polgárok között. A házasulok között jóval nagyobb volt a bérből élők, őstermelők, valamint a vendéglátással és közlekedéssel kapcsolatos foglalkozásokat űzők aránya, míg a polgárok között egyre növekvő számban találunk keresőfoglalkozást nem űző ingatlantulajdonosokat. (Ennek az adatnak a hitelessége azonban kétséges, mert feltételezhető, hogy a polgárkönyvbe nem mindig a foglalkozást, hanem csak a polgárjog alapjául szolgáló ingatlantulajdon tényét jegyezték be.) A polgárok sajátos foglalkozási megoszlása természetesen közismert, s a polgárjog megszerzéséhez szükséges anyagi feltételek ismeretében nem meglepő. Az összehasonlítást csak azért tartottuk szükségesnek, hogy újra hangsúlyozzuk: a polgárság speciális megoszlásából csupán e szűk, vagyonos rétegről, nem pedig a város lakosságának egészéről lehet következtetéseket levonni. S minthogy a város társadalmának életmódjára, mentalitására, fejlődésére igen nagy hatással volt az is, hogy a bevándoroltak milyen környezetből jöttek, milyen életformában éltek korábban, származáshelyeik összetételének az anyakönyvek részletesebb feldolgozásán alapuló, alaposabb vizsgálata egyre sürgetőbb feladatként jelentkezik. A magyarországi bevándorlók között meglepően alacsony volt a budai-óbudai vőlegények aránya: 1735-37-ben még a magyarországi bevándoroltak egyötöde közülük került ki, a 18. század végére arányuk 8%-ra csökken, s a 19. századi időmetszetekben sem érte el a 10%-ot. Viszont a budai lakosok mind nagyobb számban vettek pesti lányt feleségül: arányuk a nem pesti vőlegények között igen jelentős volt. A szabad királyi városokból beköltözöttek a vizsgált időmetszetekben a magyarországi bevándorlók egynegyedét, egyötödét tették ki (1755-57-ben több mint egyharmadát), 1828-30-ban arányuk 18%-ra csökkent. A vidékről betelepültek a 18. század elején a magyarországi bevándoroltaknak valamivel több mint a felét, 1788-90-ben és 1828-30-ban 70%-át, 1808-10-ben 63%-át tették ki, ami azt mutatja, hogy a falvakban és mezővárosokban egyre nőtt a városban egzisztenciát teremteni képesek száma. A 18. század folyamán a magyarországi bevándoroltak túlnyomó többsége a Dunántúlról, s mint már Fallenbüchl is kimutatta,17 annak északi megyéiből került ki (lásd a.X. táblázatot a Függelékben). Csökkenő arányuk azonban a származáshelyi összetétel módosulását jelzi: míg az 1730-as, 1750-es években a Dunántúlról bevándoroltak aránya volt a legnagyobb, 1788-90-ben számukat tekintve az első helyen a Duna-Tisza közéről s a Heves-Borsod megyékből bevándoroltak álltak. 1808-10-ben a Felvidék nyugati része adta a legtöbb bevándorlót, számukat elsősorban a pozsonyi betelepülők duzzasztották fel. Ha a városokat leszámítjuk, 16 Pl. Koller Ferenc. Vö. BÁCSKAI 1972. 302. 17 FALLENBÜCHL 1958.
