Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
szűnt a honoratior típusú liberális értelmiség központja lenni; ezek helyét egy jóval nagyobb számú, idegen állami hivatalnokréteg foglalta el. A gazdasági fej ődés követelményeinek megfelelően módosult az érteimiségi-szabadfoglalkozásúak összeté* le is a műszaki-közgazdasági stb. szakemberek száma és aránya növekedésének megfelelően Ha mindehhez hozzászámítjuk az 1857. évi népszámlálás foglalkozási adatainak csoportosításában mutatkozó, nemcsak a mai szempontok szerint, de a kortársak megítélése alapján is sokszor önkényesnek látszó elveket,17 s főleg a gyáriparban foglalkoztatottak külön kimutatásának húnyát, nyilvánvaló, hogy az 1857. évi összeírás adatait is (lásd a következő táblázatot) csak összehasonlításként, ellenőrzésként használhatjuk, s csak támpontul, nem pedig kiindulópontul szolgálhatnak a pesti lakosság 1848. évi megoszlásának megállapításához. Nem tekinthető teljes értékűnek az ilyen jellegű források közül szinte egyedül fennmaradt, a vizsgált időponthoz legközelebb álló, s az adózók megoszlására legautentikusabbnak tetsző 1841. évi adókivetési, illetve adóosztályba sorolási jegyzék sem.18 Kétségtelen, hogy e forrás tartalmazza a leghitelesebb adatokat a kézművesmesterekről, fuvarosokról, s talán egyedüli forrásunk az önálló termelőüzemmel rendelkező őstermelők (kertészek, majorosok) számának megítélésére; kétes értékűek azonban a munkavállalókra - a legényekre, kereskedelmi és vendéglátó-ipari alkalmazottakra vonatkozó, nyilvánvalóan részleges számadatai, s teljesen hiányoznak belőle a gyári munkások, valamint a vizsgálatunk szempontjából nagyon fontos értelmiségitisztviselö-szabadfoglalkozású réteg képviselői. Aligha képzelhető el, hogy a nagyszabású kereskedelmi tevékenységet folytató pesti kereskedőcégek mindössze 4 segédet és 57 alkalmazottat foglalkoztattak volna, vagy hogy a pesti mesterek átlag egy legénynél is kevesebbet tartottak volna műhelyükben; pedig ha az 530 kőműves- és 250 ácslegényt leszámítjuk, egy mesterre átlag 0,7 legény jutna. Nyilvánvalóan arról van szó, hogy a classificatióba csak a kontárkodó, saját kézre dolgozó, vagy házas, esetleg ingatlannal rendelkező legények kerültek be, s így a mester-legényszám együttesen inkább az önálló iparűzők teljes számáról ad megközelítően pontos képet, mint a munkavállalók és munkaadók megoszlásáról. Ez a classicifatio - minden hiányossága ellenére -bizonyos foglalkozási kategóriákra egyedüli, illetve a legmegbízhatóbb támpont a többi, a vizsgált időszakhoz közelebb álló, vagy azzal egyidejű egyéb források hitelességének elbírálásához. Megbízható egykorú források hiányában a címtárak és útmutatók kétesebb értékű adatainak is a megérdemeltnél nagyobb értéket kell tulajdonítanunk. Rendeltetésüknek megfelelően elsősorban az ipar és kereskedelem terén (természetesen elsősorban a céhes és testületi mesterekről és a testületi és jelentősebb testületen kívüli kereskedőkről) várhatók többé-kevésbé hiteles adatok; megbízhatók még a városi tisztviselők felsorolásai, és támpontul szolgálhatnak az állami tisztviselőkről és az értelmiség néhány kategóriájáról felsorolt adatok is. E foglalkozáscsoportokról különböző részletességű és pontosságú adatokat találhatunk e forrásokban, attól függően, hogy összeállítójuk csupán a hivatalos - a városi hatóságoktól, a céhek elöljáróitól kapott - adatokra szorítkozott-e, vagy kiegészítette azokat. Öt címtár, illetve útmutató adatait használtuk fel: Dorffinger már említett 1827. évi útmutatóját, Blaskovrcs szintén említett 1848. évi kalendáriumát, Kieszler ugyanezen évből származó kimutatását a kereskedőkről, Häufler 1846. és 1852. évi, valamint Palugyai 1852. évi adatokat tartalmazó útmutatóit.19 17 Erre vonatkozóan lásd KÖRÖSI J. megjegyzéseit: Pest szabad királyi város az 1870. évben. A népszámlálás és népleírás eredményei. Pest, 1871. 88-93. p. 18 Classification des sämtlichen Gewerbe und Judenschaft. 1840. okt. 27. BFL PL Tanácsi iratok. Int. a. n. 5259. 19 KIESZLER. n. [1848] 55. és skk. p.; HÄUFLER 1854.; PALUGYAI 1852. 528-529. p.
