Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

Városházlózat-vizsgálatok

Közvetítő központok A közvetítő központokba soroltuk azokat a kis népességű városokat, amelyeknek mind gazdasági, mind egyéb központi funkciói jelentéktelenebbek, kézművesiparuk és kereskedelmük közepesen fejlett vagy gyenge volt. Tiszta körzeteik gabonában felesleget termelők, kézművesiparuk és kereskedelmük fejlett, de a többi, bő gabonatermésű vidék városainak vonzáskörzetéhez képest kis népességűek voltak. Megosztott körzeteik átlagos nagysága csaknem azonos volt az elsőrendű kereskedelmi központok körzeteivel, de a rájuk vonzást gyakorló egyéb települések száma ezekénél jóval nagyobb volt. E városok többsége a Felvidék nyugati részén feküdt, és a földrajzi adottságok is közrejátszottak abban, hogy kereskedelmi tevékenységük főleg a fő kereskedelmi írtaktól távolabb eső vidékek gabonafeleslegének felvételére korlátozódott, az árut általában már más városok kereskedői, illetve a helyi és körzeti zsidó kereskedők továbbították a nagyobb kereskedelmi központokba. E csoport egyedüli dunántúli képviselője Szombathely volt. Szombathely és vonzáskörzete Szombathely szinte minden szempontból eltért a csoport többi tagjától, mind a város belső fejlettségét és központi funkcióinak gazdagságát, mind pedig vonzáskörzetét tekintve. 102 kis népességű településére kiterjedő tiszta körzetében csak 36 000 lakos élt ugyan, de megosztott körzetének nagyságában, amely csaknem százezer főre terjedt ki, a másodrendű kereskedelmi központokkal vetekedett, és e népességnek közel a felére vonzása domináns volt, mivel itt a településhierarchiában alacsonyabb rangú 2 piacközponttal és 4 alközponttal osztozott. A nála jelentősebb város, Sopron és Kanizsa vonzása mindössze 2-2 településen érvényesült, jelentősebb volt a nála kézmüvesiparát és kereskedelmét tekintve - mint látni fogjuk - alacsonyabb színvonalú Körmend város 69 településre, valamint Kőszeg piacközpont 46, Sárvár és Pinkafő alközpontok - amelyek egyúttal a várost saját eladóhelyüknek minősítették - 17, illetve 28 településre kiterjedő vonzása. A többi piacközpontot és alközpontot - Vasvárt, Kiscellt, Jánosházát, Szentgotthárdot - csak 1-4 település vallotta egyik eladóhelyéül. A határszéli települések Szombathely mellett még Grazot is látogatták. Szombathely dinamikus fejlődésének kezdetei a 19. század első felére, azaz még jóval a vasútvonal kiépítése előtti időre tehető. Az előző évszázadban még jelentéktelen központ ez időre a Dunántúl jelentős városává emelkedett, nem utolsósorban a nyugati határterület piackörzeti struktúrájának átalakulása következtében. A határszéli közvetlen forgalom csökkenésével a külkereskedelem mindinkább néhány nagy központban összpontosult, ennek hatására a kis piackörzetek beolvadtak a nagyobbakba, az uradalmi központok piacközponti szerepe megszűnt, mint ahogy eltűntek vagy jelentéktelenné süllyedtek az Ausztriába vezető utakon fekvő kis központok is. Az átrendeződés során a korábban a külkereskedelmi kapcsolatokban fontos szerepet betöltő Kőszeg vonzása is csökkent, mégpedig olyan mértékben, hogy tiszta vonzásterületének korlátozottsága miatt kiesett a funkcionális városok sorából. Ugyanakkor viszont megerősödött két, a 18. század elején még jelentéktelen, a határtól távolabb fekvő központ -Szombathely és Körmend - vonzása, mintegy jelezve e területen a belső kapcsolatok dominánsabb szerepét. Szombathely mind gazdasági, mind egyéb központi funkcióiban messze felülmúlta e városcsoport többi tagját. Megye- és püspöki székhelyként igazgatási, líceuma, gimnáziuma révén kulturális, postaállomásával forgalmi szerepet töltött be, kórháza és patikája pedig egész-