Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Városházlózat-vizsgálatok
14%-ának és a Baranya megyeiek 18%-ának vásárát vallotta legalább egy település (vagy legalábbis saját lakossága) eladóhelyének, Tolna megyében az oppidumok egyharmada töltött be a puszta vásártartásnál jelentősebb kereskedelmi funkciót. Ebben szerepet játszottak a kedvező közlekedési adottságok is, elsősorban a dunai vízi út közelsége, hiszen a termények hajóra rakodása is 3 oppidum - Földvár, Tolna és Paks - forgalmát növelte, valamint a megyét átszelő országutak, posta- és kereskedelmi utak, amelyek mentén e vásároshelyek feküdtek, s végezetül a táj termelési adottságai is: nemcsak a különböző eladható termények bősége, de az a tény is, hogy a többi megyével ellentétben a települések többsége elég nagy népességű és az alapvető kézművesipari cikkekben többnyire önellátó volt. így terményeik eladásában és szükségleti cikkeik beszerzésében kevésbé igényelték a központok szolgáltatásait, illetve a körzetben élő kereskedők nagy számából ítélhetően, központ és körzet kapcsolata kevésbé volt közvetlen, és nem annyira a vásárok látogatásában realizálódott, mint inkább a kereskedők révén, közvetett módon alakult. Ezt a feltételezést támasztja alá Fényesnek a megyéről adott jellemzése is,19 amely szerint a megyét a „pallérozott gazdálkodás" jellemzi, s terményeikkel élénk kereskedést folytatnak. A gabonát Pestre szállították hajón (Pakson, Tolnán vagy Földváron rakodtak meg a hajók), vagy Veszprémbe tengelyen. Fényes a megye legnevezetesebb gabonavásár-helyeiként Paksot, Földvárt, Tolnát, Hőgyészt és Bonyhádot nevezte meg. A megye lakossága továbbá eladott bort, dohányt (nagy mennyiségben), repceolajat, gyapjút, lovat, sertést, nyersbőrt, halat. Sok ezer akó bort szállítottak Pestre, valamint Pest és Bács megyébe. A dohányt Tolnán adták el, a gyapjút és bőrt a zsidók, a sertést a soproni és győri kereskedők vásárolták fel. Lovat a pécsi, fehérvári, néha a győri és pesti vásárokon adtak el. Minthogy „közönséges mesteremberek, mindenféle professziójú" elég élt a megyében (Fényes Szekszárd, Földvár, Paks, Tolna, Bonyhád, Hőgyész, Simontornya kézművesiparát emelte ki), a behozatal fő cikkei a gyári készítmények, gyarmatáru, só, tűzifa (Baranyából) és hordó, donga (Szlavóniából) voltak. Fényes a megye legfontosabb kereskedőhelyének Tolnát és azt követően Paksot, Földvárt, Szekszárdot, Bátaszéket, Bátát, Bonyhádot, Hőgyészt, Simontornyát tartotta. Az összeírásból tudjuk, hogy e települések vonzása eltérő erősségű volt, s akadt közöttük olyan is, amelyet egyetlen település sem vallott eladó- vagy vásárlóhelyének. Nemcsak a megyei kereskedőhelyek közül, de a megyére vonzást gyakorló összes központ közül Földvár vonzása volt a legerősebb, noha a települést Fényes mint kézművesipari központot, kereskedő-, illetve kikötőhelyet mindig második-harmadik helyen említette. Tiszta vonzáskörzetébe 31 település 40 000 főnyi népessége (köztük a saját vásárát is eladóhelyének minősítő Simontornya oppidum), a megosztott körzetbe 31 település 68 553 lakója tartozott. Földvár a tiszta körzet népességszámát illetően a piacközpontok országos rangsorában a 29., az egész vonzáskörzetet tekintve a 25. helyen állt, és a clusteranalízis a jelentősebb gabonaforgalmi központok közé, a 4. csoportba sorolta. A tiszta körzetben az egy főre jutó szántóterület ugyancsak 1,2 hold volt, de az egy holdra jutó, igen nagy összegű földjövedelem (4,1 forint) alapján e tekintetben is felesleget kell feltételeznünk. A legelő-rétterület 0,9 hold, az erdőé 0,3, a szőlőé 0,1 hold volt. Hat településben jelentősebb dohánytermesztés folyt. Földvár forgalmas vásárai, illetve kikötője révén e termények eladásának inkább színhelye, mint aktív lebonyolítója volt. Kereskedői feltehetően a behozott iparcikkek elosztásában 19 FÉNYES 1836-1840.1. 295-333. p.
