Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Városházlózat-vizsgálatok
A körzetben működő kereskedők csekély száma is valószínűsíti azt a feltevést, hogy a termények nagy része idegen kereskedők közvetítésével került piacra. A kereskedőknek a körzet lakosságához viszonyított aránya (0,04%), a 2. csoportba sorolt központok körzetei között itt volt a legalacsonyabb. Összesen 142 kereskedőt írtak össze, egyharmaduk Pécsett tevékenykedett, 22 a körzetbe tartozó 7 oppidumban működött; ezenkívül mindössze 39 településben írtak össze általában 1-2 kereskedőt. Nagyobb számban csak Pécsváradon (10), Hidason, Hercegszöllősön és Jenőn (6-6), Szülőkön (5), valamint Beremenden, Dárdán, Mágocson és Németürögön (4-4) fordultak elő. Szakosodásukat az összeírok nem jelölték meg, adóosztályukat is csak ritkán tüntették fel, ahol ezt mégis megtették, túlnyomórészt alacsony adóosztályokat jelöltek. Lehetséges, hogy mint 1785-ben, ekkor is foglalkoztak kisebb tételű termény felvásárlással is, de fő árucikkeik a textil- és gyarmatáruk lehettek, amelyek egyik, de valószínűleg nem kizárólagos beszerzési helye Pécs városa volt. Ha Pécs vonzása nem volt is olyan kizárólagos, mint amilyennek az összeírás alapján tűnik, kétségtelen, hogy kereskedőkben és kézművesekben szűkölködő körzetének fő iparcikkellátója lehetett. Pécs kézművesipara sokkal nagyobb szerepet játszott a központ és körzet kapcsolatában, mint a vele egy csoportba tartozó városokban, erről tanúskodik az a tény is, hogy e városban volt a csoporton belül a legmagasabb a kézműveseknek az összlakossághoz viszonyított aránya (9,3%). 559 kézművesmestere, akiknek csaknem fele legénnyel dolgozott, és összesen 407 segédet foglalkoztatott, 83 különféle mesterséget, ezen belül 26 ritkán, csak a nagyobb városokban előforduló mesterséget űzött. Ám a város nagyszámú kézművese, differenciált kézművesipara egymagában nem tudta pótolni a kézművesipar hiányát a vidéken: a központ és körzet iparüzöit (mestereket és legényeket) együttesen véve figyelembe, a körzeten belül ezer lakosra mindössze 9 kézműves jutott, míg a 2. csoportba tartozó központok zömében 14-34. Pécsnél csak Kassa és Kanizsa körzete volt kézművesekben rosszabbul ellátott. (Ezekben 7,6 kézműves jutott ezer lakosra.) A vonzáskörzetben, Pécsen kívül, jelentősebb számú, az áruk nagyobb választékát előállító kézműves csak Pécsváradon (20 mesterség), Németbolyon (37 mesterség), Német Ürögön (18 mesterség) élt. A megye Pécs után legnagyobb kézművesipari központjában, Siklóson 155 mester 49 legénnyel 39 mesterséget űzött. Pécs mellett e települések, valamint a megyei és más megyékből származó kézművesektől látogatott egyéb vásárok is a lakosság iparcikkbeszerző helyei lehettek. Fenntartásaink tehát csupán Pécs kizárólagos vonzásterületének az összeírás adataiból kirajzolódó nagyságával szemben, s nem a város vonzásának erősségével szemben lehetnek. A gazdasági vonzást csak erősítették magas rendű igazgatási funkciói (megyeszékhely, püspöki székhely, kerületi biztos székhelye volt, egyúttal hadfogadóhely is), és kulturális funkciót (papnevelde, főgimnázium és tanítóképző működött itt), valamint mint postahivatal és sóház székhelye, forgalmi funkciókat is ellátott. Úgy tűnik, hogy a város lakói tudatában voltak annak, hogy Pécs jelentőségét inkább az itt működő intézmények, azaz mai nyelven igazgatási-kulturális funkciói, és nem annyira gazdasági szerepköre adja meg, s ezért vélekedtek úgy, hogy csak akadémia idetelepítése lendíthetné előre a város fejlődését. Hiba lenne azonban Pécs gazdasági vonzását lebecsülni, amelynek erősségét megosztott körzetének kiterjedése is bizonyítja, annál is inkább, mert számos, a megyén kívül fekvő jelentős gazdasági szerepet betöltő település is egyik piachelyének mondotta, olyan megyék települései, ahol az összeírok a piachelyekre vonatkozó kérdőpontot igen pontosan töltötték ki. Megosztott körzetének kis részét tették ki a Baranya megyében fekvő települések: itt mindössze 8 helység (Mohács és Szekcső oppidumok, valamint Bár, Doboka, Kölked, Lancsuk,
