Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
A mezőváros problematikája
A gazdag polgárok hatalmukat a külső és belső konkurencia letörésére is felhasználták, így Beckó oppidum belvárosi lakói 141 l-ben a tanács segítségével, hatalmuk erejével szorították vissza a borkereskedelemben vetélytársukká váló külvárosi lakókat.68 Adataink tehát azt bizonyítják, hogy a mezővárosok igazgatása a módosabb telkes gazdákból, szőlő- és malomtulajdonosokból és jelentős számú iparosból meg kereskedőből álló vezető csoport kezében volt. S bár az árutermelés és árucsere fejlődésével mind szembeötlőbbé vált a mezővárosi társadalom vagyoni rétegződése, s az oppidumok társadalmát mindinkább átmeg átszőtték a különböző vagyoni és foglalkozásbeli csoportok ellentétei, mégsem tudunk komoly harccá mélyülő konfliktusról, a gazdag polgárok hatalmát erőszakkal megdöntő kísérletről. Ez természetes következménye a mezővárosi polgárok jobbágyi állapotának: a feudális erők ellen vívott szakadatlan harcban kialakult egység eresebbnek bizonyult a vagyoni és egyéb társadalmi ellentéteknél. Még ha e vezető réteg hatalmát elsősorban saját érdekeinek védelmére, versenytársainak megbénítására, piaca kiszélesítésére használta is fel, szükségszerűen saját érdekében is szívósan kellett védenie a már kivívott mezővárosi kiváltságok sértetlenségét, s küzdenie kiszélesítésükért. De éppen e mezővárosi kiváltságok biztosították a mezőváros minden rétege számára a jobbágyokénál sokkal vagy valamivel jobb helyzetet. Hogy a kiváltságos helyzet biztosítása és további javítása érdekében folytatott küzdelemben milyen nagy szerepe volt a mezővárosi önkormányzatnak, ezt egy negatív és egy pozitív példa segítségével kívánjuk megvilágítani. Vegyük először a negatív példát. Az óbudai apácák birtokában levő Cegléd önkormányzati szervei feltehetően csak igen korlátozott hatáskörrel rendelkeztek. A 14. század végén a bírói tisztet még az apácák tiszttartója látta el. A 15. században e két funkció már szétvált ugyan, de a bíró és esküdtek, akiket egy 1471. évi oklevél említ először,70 nem rendelkezhettek nagy feladatkörrel; erre utal többek között az is, hogy a vizsgált időszakból egyetlen városi kiadványukat sem ismerjük. Minden jel arra vall, hogy a mezőváros teljesen ki volt szolgáltatva az apácák tisztjeinek, s a tanács csupán az ő akaratuk végrehajtója volt. A 15. század végén a ceglédiek ellenállást tanúsítottak a fokozódó földesúri követelésekkel szemben. Erre Ulászló 1492. évi okleveléből következtethetünk, mely elrendeli, hogy az apácáknak és tisztjeiknek mindenben engedelmeskedjenek, és teljesítsék kötelességeiket: végezzék el a rájuk kirótt munkát, és ellenszegülés nélkül fizessék a censust, a taxát és a kilencedet.71 Figyelemre méltó, hogy ez röviddel a kilencedkötelezettséget felújító, illetőleg megerősítő 1492. évi országgyűlés után történt. Bár az eseményekről egyéb adatunk nincs, a királyi parancs alapján feltételezhető, hogy a növekvő terhek szították fel a ceglédiek elégedetlenségét, akik megtagadták az adó fizetését. Az ellenállást azonban nem sikerült megtörni: csaknem másfél évtized múltán, 1506-ban az apátnő rója meg őket kemény szavakkal engedetlenségük miatt. A vád az volt ellenük, hogy nem tartják tiszteletben földesurukat és megbízottait, jelesen az udvarbírót, s hogy megtagadták a szolgálatok teljesítését és az adók fizetését. Ezenkívül „évente mindig elmulasztották és elhalasztották, hogy bírákat és esküdt polgárokat válasszanak, s így hanyagságuk által botrányok származtak, és az apácák jövedelmeit tetemes kár érte..." Az apátnő elrendeli, hogy jelen levél vétele után azonnal, a jövőben pedig minden évben Szent György napján ejtsék meg a vá-68 WENZEL 1987.143. p. 69 OPPEL 1931. 30. p. 70 DI. 17 642. 71 DI. 19 868.
