Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez
II. A NAGY NEMZEDÉK, AVAGY ADALÉKOK A HAZAI NAGYBURZSOÁZIA MEGÍTÉLÉSÉHEZ A közvéleményt mindig erősen foglalkoztatta: kik a társadalom leggazdagabbjai és mekkora lehet vagyonuk. A kérdés igazi politikai súlyt csak az I. világháború éveiben kapott, amikor széles néptömegek szó szerinti elnyomorodásával párhuzamosan a gazdaság csúcsain néhányan nemcsak egyszerűen megszedték magukat, hanem hadimilliomosok lettek. Ez a mesés vagyon a legendákban meg is sokszorozódott. Különösen azokhoz tapadtak ilyen legendák, akik tevékenységük révén kénytelenek voltak vállalni a nyilvánosságot, esetükben a gazdasági befolyás önmagában is gyakran keltette a korona-, vagy később a pengőmilliók mítoszát. Tudjuk, a milliók nem jelentenek feltétlenül fényűző vagy tétlen életmódot. A vagyon nagyon könnyen el is úszhatott; ugyanakkor bizonyos kötelességekkel is járt. Ilyen volt - különösen a háború éveiben - a jótékonykodás, ami jelenthette ingyen leves osztását, hadikórház pénzelését, vagy akár a művészetek pártfogását, azaz ösztöndíjak, alapítványok stb. finanszírozását. Weiss Manfréd már életében mítosszá vált, ez azonban halála után mind a mai napig történelmi tudatunk egyik eltorzulása: egy személyben testesíti meg a magyar fináncburzsoáziát annak minden kóros elváltozásával együtt. Fő bűne - a köztudatban -, hogy 1944-ben átadta a magyar ipar legnagyobb büszkeségét, a csepeli gyáróriást a németeknek. A valóságban azonban Weiss Manfréd ekkor már 22 éve halott volt. Ideje, hogy jó harmadszázaddal a csepeli Weiss Manfréd gyár államosítása után leszámoljunk ezekkel a legendákkal, s Weiss Manfrédot, a hazai nagyburzsoázia talán legkiemelkedőbb egyéniségét a történelmi valóságnak megfelelően ábrázoljuk. Természetesen nem csak Weiss Manfrédról van szó. Több mint negyedszázaddal a sztálinizmus felszámolása után ideje egész történelmünket valóban dialektikusán értelmezni, s bár történetírásunk radikálisan szakított a múlt voluntariz- musával, a nagytőke szerepének és az ipari fejlődés kezdeteinek reális értékelésével mindmáig adós maradt. Hanák Péter megfogalmazásában: „A magyar nagyburzsoázia, bármennyire is vagyonos volt életében, obulus nélkül temettetett el, árnyként bolyong történelmünk alvilágában, és nem kerülhetett Hádész igazságos ítélőszéke elé. A nagyburzsoáziáról mint képződményről persze már sokat írtak történészeink, többnyire névtelenül, bár az utóbbi időben többoldalúsággal megítélve modernizáló iparfejlesztö- kizsákmányoló szerepét. De az egyes emberekről, az egyéni törekvésekről semmi sem jelent meg. A nagyburzsoázia még utóéletében is rosszabbul járt, mint a főnemesség,
