Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 4. Az 1899. évi 49. törvénycikk. Visszalépés
82 I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában A termelés függvényében adott segély alapja a termelés emelkedése, amelynél azonban a termelés értéke nem mérvadó. A kölcsönök jelentették az anyagi támogatásnak mintegy felét, a visszafizetést gyakran elengedték, vagy többször haladékot adtak. Az emlékirat szükségesnek tartotta, hogy a segélyek a saját befektetéssel legyenek arányban, a kölcsönök pedig ne haladják meg az alaptőke egyharmadát. Végül az emlékirat rámutatott az iparfejlődés és a szociális kérdések összefüggésére is, de ennek figyelembevételét az ipar kezdetleges voltára hivatkozva csak korlátozottan tartotta célszerűnek, így a betegsegélyezési törvény revízióját, a kötelező baleset biztosítást, továbbá a munkások érdekképviseletének szabályozását, az ipari bíróságok szervezését, a sztrájkok és a munkakizárások kérdésének rendezését. A burzsoá közvélemény elégedetten fogadta az emlékiratot, amelyet hajlandó volt tárgyalási alapnak tekinteni. „Az emlékirat egyes pontjai megtűrik, sőt kihívják a kritikát, lesznek némi ellenvetéseink, pótlást, kiegészítést kívánó véleményeink nekünk is, minél fogva kétségtelenül közhelyesléssel fog találkozni a miniszter azon intenciója, mely őt arra indította, hogy ezen észrevételek idejében való megtételére alkalmat nyújtson.” „Az emlékirat az államnak az iparfejlesztés terén való teendői megjelölése céljából íratott [...] hogy azután az ipar egyes ágazataiban ezen teendők miként nyernek alkalmazást, azt előre meghatározni bajos, csaknem lehetetlen, annál kevésbé azt, hogy az egyéni tevékenység és vállalkozási kedv miként irányíttassék. Az egészben követendő utat az állam iparpolitikája nem pécézheti ki, mert nem az ezáltal előre megszabott iránytól, hanem a belfogyasztás alakulásától, a meghódítandó külpiacok igényeitől, no meg az Ausztriával való gazdasági viszony jövőbeni alakulásától, szóval a kereslettől függ az, hogy jövőben az ipari termelés mely ágazataira fektessünk különösebb figyelmet.”209 Chorin Ferenc februárban tartott beszédében szintén jelezte a hazai nagyburzsoázia nem teljesen azonos elképzeléseit. „Sajátos viszonyaink között csak két eszköz kínálkozik az államnak iparának fejlesztésére, úgy mint a céltudatos tarifapolitika és a közszállítások ügyének helyes rendezése.”210 Az emlékirat 1904 májusában keletkezett rt., amikor reális esély volt, ha nem is a politikai válság megoldására, de a parlamenti béke megteremtésére, ami elősegíthette volna a céltudatos állami ipartámogatás kibontakozását. Miután nem sokkal később ezek a remények meghiúsultak, a gazdasági kérdések ismét lekerültek a napirendről, s így az emlékirat is megvalósítatlan maradt. Sajátos módon az egyesült ellenzék is a lojalitás és az ellenzékiség ellentmondásában őrlődve közel egy évig félretette gazdasági követeléseit, s nagyobb jelentőséget tulajdonított a magyar vezényszónak a hadseregben, mint az önálló vámterületnek. 209 Magyar Pénzügy, 1904.23. 210 GYOSZ Közlemények, 1904. 10. 44. p.
