Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 4. Az 1899. évi 49. törvénycikk. Visszalépés
76 I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában Szterényi József 1861-ben született Lengyeltótiban jelentős, felvilágosult gondolkodású családban. Anyai nagyapja, Fassei Hirsch nagykanizsai főrabbi, apja - Stem Albert — pedig előbb Lengyeltóti, majd Újpest rabbija, a zsidó asszimilációs törekvések egyik legismertebb alakja volt, akit kortársai nagy tudású, modern teológusnak tartottak. Szterényi pályáját újságíróként kezdte, ő alapította és szerkesztette a Brassó című politikai napilapot. Az erdélyi Ipar és Kereskedelmi Egyesület alapítása szintén az ő nevéhez fűződött, amelynek 1889-ig főtitkára is volt. Ekkor nevezte ki Baross iparfelügyelővé, s 1890-ben került a minisztériumba. 1895-ben iparoktatási főigazgató lett, s ebben a beosztásban szervezte meg a hazai iparoktatást. A századforduló után előbb miniszteri tanácsossá, majd 1905-ben adminisztratív, egy évvel később pedig politikai államtitkárrá nevezték ki. Kossuth Ferenc minisztersége idején gyakorlatilag rá hámlt a tárca vezetése, végül 1918 januárjában maga is miniszter lett. Szterényi több munkájában foglalkozott átfogóan az iparfejlesztés kérdésével. Ezek az írások már azért is jelentősebbek a korábban vázolt elképzeléseknél, mert minden esetben a hivatalos kormánypolitika részét képezték. Szterényi, aki rendelkezett a burzsoázia meghatározó személyiségeinek bizalmával, nem kételkedett abban, hogy az ország alapvető érdeke az ipar fejlesztése. Bizonyos értelemben nem is túlzás, hogy egész életét ennek a célnak szentelte, de ugyanakkor politikus is volt, saját ambíciókkal, így egyben alkalmazkodni is tudott a mindenkori erőviszonyokhoz. 1902. február 20-i, a Pesti Lloyd-társulatban tartott előadását is ez a kettősség jellemezte. Az előadás az iparfejlesztés irányelveivel foglalkozott. Szterényi különösen az agráriusok támadását próbálta kivédeni a két tábor közötti kompromisszum kísérletével, ezt egészítette ki Magyarország sajátos helyzetének elemzése a Monarchia egészének gazdaságán belül. Ennek megfelelően a fő hangsúlyt a mezőgazdaságra helyezte, pontosabban a magyarországi ipar fő feladataként jelölte meg a mezőgazdasági termékek feldolgozását és a mezőgazdaság piacának kialakítását. Ezért tévútnak ítélte a gyáripar addigi fejlődősét, mivel az nem fonódott össze megfelelően a mezőgazdasággal, holott szerinte csakis annak révén tehet szert e téren vezető szerepre a Monarchián belül. Emellett pusztán a tömegfogyasztási cikkek előállítását ismerte el jogosultnak, és csak az ehhez szükséges nyersanyagok behozatalát tartotta elfogadhatónak. Az iparfejlesztés előnyeit két szempontból részletezte. Az állam szempontjából - egyik kedvenc gondolatát kifejtve - azzal foglalkozott, hogy a nagyobb ipartelepek milyen átalakító hatással vannak az adott szükebb terület gazdasági viszonyaira. Nemzeti szempontból, Németország példájára hivatkozva, a kivándorlás megakadályozását vetette fel. Saját gyakorlati tevékenysége alapjaként elismerte, hogy a háziipar fejlesztése nem gazdasági, hanem szociális szempontból szükséges. A kisiparnál viszont az „átnö- vés” szükségességéről beszélt, vagyis hogy a kisipart át kell alakítani nagyiparrá, azaz nem a kisipart, hanem a kisiparost kell megmenteni. Szterényi előadásának fontos pontja volt annak tisztázása, hogy mely iparágakat kell állami támogatásban részesíteni: az elmaradott iparágak, a tőkeszegény iparágak mellett azokat is, amelyeknél hiányzik
