Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 3. Rövid kitérő. A kiegyezési válság
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában 59 rólag a kvóta kérdésében illetné meg a döntés joga, a jegybanknál viszont külön magyar szerződést javasolt. A vámszövetség kérdésében, amely végül is a leglényegesebb volt, ügyes formulát talált a lap. Javasolta, hogy meghosszabbítása helyett Magyarország a legnagyobb kedvezmény elve alapján kössön Ausztriával kereskedelmi szerződést, amelyről a Reichsrat újbóli működőképessége esetén vissza lehetne azonnal térni a vámszövetséghez. Tehát a kiegyezés esetleges megújítása érdekében úgy kell a kereskedelmi szerződést megkötni, hogy azt bármikor fel lehessen mondani.139 Az 1867-es kiegyezés - mint láttuk — lehetővé tett ilyen megoldást, de kétségtelen, hogy az önálló vámterület érvényesítése eleve magában hordta a kapcsolatok lazítását, és így akár bomlaszthatta is a fenntartani kívánt dualizmus rendszerét. Augusztusra szinte az össze magyarországi lap átvette - természetesen saját szája íze szerint - a Magyar Pénzügy javaslatát. Az ellenzék saját koncepciójának alátámasztását vélte felismerni a javaslatban, vagyis az önálló vámterület követelését, de ettől a Magyar Pénzügy azonnal elhatárolódott, és ismét leszögezte, hogy „az érdekelt tényezők óriási többsége ma is a vámszövetség mellett foglal állást, s csak akkor volna hajlandó ezen álláspontot elhagyni, ha a kiegyezés bármi okból merőben lehetetlenné válnék”. A lap elképzelése szerint a szerződés kölcsönösen teljes vámmentességet biztosítana, de ez legfeljebb csak 1903-ig tartható fenn, amikor tehát végleg dönteni kell, fennmaradjon-e a vámszövetség, vagy mindkét ország számára megnyíljon az út az önálló vámterület felé.140 Az 1903-as dátum természetesen nem volt véletlen, s különösen a későbbi vitákban került fokozatosan előtérbe, miután az Osztrák-Magyar Monarchia legfontosabb kereskedelmi szerződései éppen 1903-ig voltak érvényben. Az új szerződések megkötésénél viszont egyáltalán nem volt mellékes, hogy az ország a vámközösség, vagy az önálló vámterületek alapján áll-e. A Magyar Pénzügy azzal zárta ismertetett cikkét, hogy felszólította a közös külügyminisztert, gróf Agenor Goluchowskit,141 terjessze az Ischlben tartózkodó uralkodó elé a kereskedelmi szerződésre vonatkozó javaslatot. Ez a felszólítás is mutatja, hogy az egyébként igazán lojális lap javaslata olyan bomba volt, amelynek esetleges felrobbanása akár a Monarchiát is több darabra szaggathatja. Goluchowski ugyanis a közös kormányzat külügyminisztere volt, igaz, mint ilyen, ha a gazdasági kiegyezésért nem is, de a kereskedelmi szerződésekért felelős volt. A döntés végül Ischlben született meg, de egyáltalán nem abban a formában, ahogy azt a magyar közvélemény elképzelte. A két kormány ugyanis — Bánffy korábbi ígérete ellenére - a nyár folyamán megegyezést kötött a gazdasági szövetség, vagyis a provizórium újabb féléves automatikus meghosszabbításáról. Az uralkodó áldását adta erre a 139 Magyar Pénzügy, 1898. 30. 140 Magyar Pénzügy, 1898.32. 141 Agenor Maria Adam Goluchowski 1849-1875 között megszakításokkal Galícia helytartója, később diplomata, 1895-1906-ig közös külügyminiszter volt.
