Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 2. Az 1890. évi 13-14. törvénycikkek. Egységes koncepció
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában 43 „ipari és kereskedelmi célok” címen kezelt költségvetési hitelalappal. 1890-ben hozták létre az országos ipari és kereskedelmi alapot 50 ezer forintos vagyonnal, amely további 10 ezer forinttal bővült a Baross által kezdeményezett közadakozás révén. Az alap vagyonát a közadakozás mellett növelhették a miniszter által (a hitelalapból) kiutalt összegek, büntetés- vagy bírságpénzek, lefoglalt bánatpénzek, visszafizetett kölcsönök kamatai, használatra átengedett gépek, valamint fölös rész befektetéséből származó kamatok. A kereskedelemügyi miniszter az alappal gazdálkodva lehetett részvényes, kültag vagy szövetkezeti tag, adhatott segélyeket, valamint kölcsönt kamatra vagy kamatmentesen, elősegíthette gépek beszerzését kölcsönzéssel vagy teljes átengedéssel.90 A hitelalapra engedélyezett összeg 75 ezret tett ki, amelyből 17 ezer forinttal növelték az országos ipari és kereskedelmi alap vagyonát, segélyeket adtak tanműhelyeknek, egyetemeknek, kiállításokra stb. Ugyanebből az összegből járultak hozzá például több mint 4000 forinttal a zsolnai posztógyár telekvásárlásához.91 1891- ben az ipari és kereskedelmi alapból már közel 100 ezer forint kölcsönt folyósítottak 12 vállalat számára 150 és 30.000 forint közötti összegben. 1892-ben újabb négy vállalat, 1893-ban és 1894-ben ismét 12-12 vállalat kapott kölcsönt, 1895-ben 11 vállalat kapott segélyt és 8 kölcsönt, de ekkor még magasabb volt a kölcsönök összege. 1896-ban az ipartámogatásra fordított összeg közel háromnegyede jutott a nagyiparnak, alig 6%-a a kisiparnak és csak 6,5% a házi iparnak.92 Az ipartámogatás intenzívebbé válását jelzi az Országos Ipartanács létrehozása is, amely 1890. szeptember 1-jén tartotta első ülését. Nyolc tagját a kereskedelmi miniszter, további nyolc tagját pedig a budapesti kamara és az Országos Iparegyesület nevezte ki, illetve választotta. A tanács elnöke a miniszter, alelnöke pedig az államtitkár volt. Feladata elsődlegesen javaslattételben állt az iparfejlesztés, közszállítások, állami kedvezmények, tanműhelyek és ipariskolák, háziipar, kiállítások, ipari ellentétek, illetve a kamarák közötti véleménykülönbségek kérdéseiben. Az Országos Ipartanács munkájában állandó albizottságként vett részt a minisztérium iparügyi bizottsága.93 Mint már említettem, az ipartámogatásnál egyre nagyobb nehézséget jelentett a fokozódó bürokrácia. A segélyeket és kölcsönöket a minisztérium csak költségvetésének országgyűlési jóváhagyása után folyósította, ami esetenként nehéz helyzetbe hozhatta az érintett vállalatokat. Pontatlan volt a minisztérium nyilvántartása is. „Az állami kedvezményekben részesített vállalatokról az osztályban vezetett törzskönyv nem nyújt megfelelő áttekintést arról, hogy az ugyanazon cikket előállító telepek mily ideig kapták a kedvezményt, s mennyi időre hosszabbíttatott meg az részükre”, jelentette a minisztérium 90 A kereskedelemügyi miniszter jelentése 1890. 222-223. p. 91 A kereskedelemügyi miniszter jelentése 1890. 262-263. p. 92 A kereskedelemügyi miniszter jelentése 1890; 1891. 264-265. p; 1892. 318. p; 1893. 471-41%. p; 1895. 202. p; 1896. 202, 204-223. p. 93 A kereskedelemügyi miniszter jelentése 1890. 220-221. p.
