Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 2. Az 1890. évi 13-14. törvénycikkek. Egységes koncepció
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában 41 szakának fogja nevezni.” Gaál Jenő85 azokra az általános tényezőkre utalt, amelyekből maga a törvényjavaslat is kiindult: „...mindazon áldozatok, melyeket közvetve vagy közvetlenül az ország iparának fejlesztése érdekében hoz, csak akkor fogják céljukat elérni, ha az általános viszonyok alkalmasak lesznek az ipar fejlődésére”. A törvényjavaslatot egyedül Istóczy vetette el, szerinte az a gyáripar erősítésével megöli a kis- és középipart. Vagyis a keresztény kisipart feláldozzák a zsidó nagyiparnak.86 Az 1890. évi 13. törvénycikk végeredményben összevonta és meghosszabbította az 1881. évi 44. törvénycikk és az 1887. évi 3. törvénycikk által felsorolt 38 iparág, illetve gyártmány számára adható kedvezményeket. Az összevonás egyben pontosítást is jelentett, továbbá - az uralkodói intervenció ellenére - közel kétszeresére emelte a kedvezményben részesíthető gyártmányok számát. Ez a bővítés elsősorban a vas- és fémiparban, az agyagiparban és a vegyiparban volt valóban jelentős. Az új törvény értelmében az átírási illetékek és díjak nemcsak a telek, hanem az azon álló épületek után is elengedhetők voltak, a mentesség a községi átírási illetékre is vonatkozott. A kedvezmény 15 évi időtartama nem a törvény életbe léptével kezdődött, hanem az érintett gyár felállításával, ennek alapján maximum 15 évre a régebbi kedvezményeket is meg lehetett hosszabbítani. Az államvasutakon és az állami biztosítást élvező vasutakon az építőanyagokat és berendezéseket önköltségen szállították. A törvény állami, törvényhatósági és községi vagyonból biztosította a kisajátítási jogot. A törvény a posztófonó-, pamut- és kenderszövő gyárak esetében eltekintett attól a feltételtől, hogy a támogatandó gyárnak nagyobb arányú gépi berendezéssel kell rendelkeznie. Egyes cikkeknél a gyakorlatban aligha lehetett különbséget tenni a törvény előírásai és az uralkodó által megvétózott cikkek között. A királyi közbelépés kijátszását szolgálta az 1890. évi 14. törvénycikk, amelyet akár „lex Iparbanknak” is nevezhetnénk. A kormány a tőkehiányból kiindulva tárgyalásokat kezdett egy olyan pénzintézet létesítéséről, amely egyik feladatának tekintené az ipar támogatását. A tárgyalások során rajzolódtak ki a szükséges kedvezmények. Ez komoly fordulatot jelentett az ipartámogatás rendszerében, hiszen éppen a bank- és ipari tőke összefonódásának szükségességéből indult ki, s miután ez valóban a továbbfejlődés legfontosabb feltétele volt, a törvény létrehozása rámutat az iparfejlesztés tudatossá válására, sőt egészen kivételes közgazdasági érzékről tanúskodik. A törvény mentességet biztosított a részvénykibocsátás után járó bélyeg és illeték fizetése alól, a pénzintézet 6% alatti jövedelme mentesült továbbá a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adója, az általános jövedelmi pótadó és az ezek után kivetett törvényhatósági vagy községi adó alól, ha a jövedelem állami kedvezményekben 85 Az aradi kereskedelmi és iparkamara titkára, 1978-tól országgyűlési képviselő, 1908-tól a főrendiház tagja. 86 KN 1890. március 19.
