Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 2. Az 1890. évi 13-14. törvénycikkek. Egységes koncepció
40 I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában tehát olyan kompromisszum volt, amelyben a kormány képviselte a nagyburzsoázia érdekeit, anélkül hogy cserébe hathatós támogatásban részesülhetett volna. Végső soron ez a helyzet idézte elő a Baross által összehívott értekezlet kudarcát, amelyen pedig a hazai burzsoázia megközelítőleg olyan létszámmal képviseltethette magát, mint az egész országgyűlésben. A törvényjavaslat indoklása tartalmazza a kormány ipartámogatási politikájának kifejtését: „Szándékunkban, sőt kötelességünkben áll ugyan az állami kedvezményeket igazságosan hatásosan alkalmazni, és minden megengedhetőt érvényesíteni a tekintetben, hogy hazai iparunkat fejlesszük és gyarapítsuk, de bizonyos célirányos határon túl mégsem mehetünk, mert amíg egyfelől súlyt fektetünk arra, hogy az ipari telepek ne erőltetve, ne egészségtelen és életképtelen alapon létesüljenek, hanem hogy azoknak keletkezésében és fejlődésében a szükséges előfeltételek megléte játssza a legkiválóbb szerepet, mi a vállalkozási szellemnek is legegészségesebb ingerét, de a maradandóság kívánatos alapját is képezi, úgy másfelől nem törekedhetünk olyasvalaminek elkövetésére, ami által a már létező iparágak megronthatnának vagy károsíttatnának.”80 A közgazdasági bizottság jelentése nemcsak helybenhagyta ezt a politikát, hanem még tömörebben fogalmazta meg célját, amikor az állami ipartámogatást úgy jellemezte, hogy az államot „az ipar fejlesztésében szervező és serkentő hivatásában kívánja működtetni”.81 Emich Gusztáv,82 a közgazdasági bizottság előadója, miután pozitívan értékelte az 1881. évi 44. törvénycikk hatását, az új törvényjavaslatról kifejtette, hogy az nem veszélyezteti sem a meglévő ipart, sem a kisipart, miután a tőkeigényes nagyiparra irányul. A támogatásra szoruló iparágak közül különösen kettőt emelt ki, egyrészt a textilipart, másrészt a mezőgazdasági ipart, „mely hivatva van, hogy a mezőgazdaság és a magasabb ipar között a természetes kapcsot képezze”. A közszállítások és a vasúti tarifapolitika kérdéseit - Baross korábban idézett felfogásának megfelelően - természetüknél fogva alkalmatlannak tartotta arra, hogy a törvényjavaslatba kerüljenek.83 A törvényjavaslatról nem bontakozott ki szélesebb vita a képviselőházban. Mudrony Soma „ha ló nincs, szamár is jó” alapon az önálló vámterület kárpótlásaként fogadta el az ipartámogatást. Smialovszky Valér84 viszont egy olyan problémára hívta fel a figyelmet, amely ekkor az ipartámogatás terén még csak csírájában jelentkezett, de a kilencvenes évek közepétől és különösen a századforduló után szinte önmagában megkérdőjelezte az ipartámogatás hatékonyságát, ez pedig a bürokrácia kérdése volt: „A jövő történésze, ha történetet fog írni, a jelen korszakot valószínűleg a papír kor80 KJ 1887-1892. 693. sz. 81 KI 1887-1892. 711. sz. 82 Emich Gusztáv 1868-ban lépett a földmívelési-, ipar- és kereskedelmi minisztérium szolgálatába, ettől megválva lett 1884-ben szabadelvű képviselő. 83 KN 1890. március 19. 84 Smialovszky Valér 1887-től felvidéki szabadelvű párti képviselő, a közlekedési bizottság tagja volt.
