Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 2. Az 1890. évi 13-14. törvénycikkek. Egységes koncepció
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában 37 Különös figyelmet érdemel válasza a szállítási kedvezményekre vonatkozóan, miután ebből nemcsak a kereskedelmi miniszter politikájára derül fény, hanem a dualizmusból adódó sajátos kormányzási módra is. Eszerint a szállítási kedvezmények bővítése „díjszabási komplikációkra a már létező gyárak érdekeinek sérelmére és különösen Ausztria részéről felszólalásokra vezethetne. Különben is Nagyméltóságod által érintett eljárást már eddig is követtem, mindazon esetekben, amelyeknél ez indokolt és lehető volt, sőt nem tagadom, hogy így eljárni jövőben is célom, de miután ez a kormánynak adminisztratív hatáskörében fekszik és feltűnés nélkül gyakorolható, a törvényszerű intézkedést még érdemileg is mellőzendőnek tartom. A törvényjavaslat más részleteket is tartalmazhatna, így például az állami kiírások kiváló fontossággal bírnak a hazai ipar támogatása szempontjából, és mégsem mertem az erre vonatkozó intézkedést a törvényjavaslatba felvenni, mert nehéz volna azt úgy szövegezni, hogy a felszólalásokat [...] megelőzzük, holott a kormánynak módja van adminisztratív úton feltűnés nélkül a célnak megfelelően intézkedni, és ez irányban meg is fogom tenni javaslataimat.”74 Baross 1889. november 3-ra értekezletet hívott egybe a törvénycikk előkészítése érdekében, amelyen saját minisztériumán kívül képviselve volt a Földművelésügyi Minisztérium, a horvát-szlavón kormány, az Országos Gazdasági Egyesület, valamint az október 5-7-én tartott kamarai értekezlet kebeléből kijelölt és Baross által meghívott tagok (7 fő). Az értekezlettől Barosshoz hasonlóan Wekerle is jelentős eredményt várt, az azonban gyakorlatilag pusztán szövegelemzéssel foglalkozott, s bár néhányan további iparágakat javasoltak, ezeket a javaslatokat az értekezlet kevés kivételtől eltekintve nem fogadta el. Jelentős kérdés volt annak eldöntése, hogy a törvénycikk követelményeinek megfelelő gyárak számára megadhatók vagy megadandók-e a felsorolt kedvezmények. Az 1881. évi 44. törvény végső soron kötelezte a kormányt minden olyan vállalat támogatására, amely formailag eleget tett a törvény előírásainak, az 1890-es törvényjavaslat ezzel szemben a kormány hatáskörébe kívánta utalni annak eldöntését, hogy a törvény által biztosított keretek között mely vállalatoknak adja meg a kedvezményt. Bármenynyire is az 1881-es megoldás tűnik demokratikusabbnak, az iparfejlesztés szempontjából egyértelműen kedvezőtlen volt, mivel akadályozta a tudatos ipartámogatás kibontakozását. Vagyis többek között éppen erre a passzusra vezethető vissza az a később bizonyos fokig jogos kritika, amely szerint az állami ipartámogatás az esetek túl nagy százalékában jelentette kisipari jellegű üzemek támogatását, ami valóban ellentmondott a törvény céljának. Baross nem tulajdonított nagy jelentőséget a megfogalmazásnak, de végül elismerte, hogy „nem célszerű minden egyes gyár részére az összes kedvezményeket minden 74 MNL OL К 231 1890-1 -5707/33651.
