Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
Szubjektív utószó egy harmincéves könyvhöz, avagy mi volt a fiókban
Utószó 335 Lázárral nem vitatkoztam, kihagytam azt a passzust, miszerint Kornfeld, konkrétan a Hitelbank mentette meg a Ganz gyárat a csődtől. Ezek egyáltalán nem voltak felemelő viták, inkább ócska alkuk, amelyek során arra kellett figyelnem, hogy a „mondanivaló” ne vesszen el. Mostani lektorom kérte, nevezzem meg a Magyar Hírlap cikk szerzőjét és címét, nem emlékeztem, de végül megtaláltam, Liska Tibor internetes hagyatékában: mert Varga József az ő vállalkozói modelljének is nekirontott.15 A cikk - a marxi elmélettől már távolodva - összefoglalta korának ellenérzéseit: „A szocialista gazdálkodás, az ésszerű, hatékony termelési, elosztási szerkezet, sok mindent feltételez, - de egyet nem: a szabad versenyes kapitalizmus gazdasági, erkölcsi normáinak rehabilitálását. Aminek évszázadnyi megkésettség után, egészen más körülmények között, a nyugati fejlődési vonulatnál torzabb, még embertelenebb megvalósulását Weiss Manfréd báró nevéhez is kapcsolhatjuk [...] A Közös Piac vizein nehezen lehetne Onedin bárkájával hajózni. így vagyunk valahogy báró Weiss Manfréddal is.” Bő harminc év múltán talán már nehezen követhetők a ’70-es évek végének, a ’80- as évek elejének „húzd meg — ereszd el” politikájának változásai. A szocialista gazdaság - a világgazdasághoz hasonlóan, de azért másként - ciklikusan fejlődött, vagyis bő évtizedenként válságok sújtották, amelyekre Magyarország reformokkal próbált reagálni. Ilyen volt Nagy Imre 1953-1954-es kormányprogramja, majd még határozottabban a ’68-as új gazdasági mechanizmus. A gazdasági reformok legkomolyabb gátja mindvégig az volt, hogy nem járt együtt, vagy csak nagyon mérsékelten a politikai-társadalmi viszonyok elengedhetetlen liberalizálásával. A félelem attól, hogy hátha ez mégis megtörténhet, nemcsak a legfelsőbb pártvezetésben, hanem alsóbb szinteken is a reformok széles ellentáborát hozta létre. Bármennyire korlátozottak voltak is a reformkísérletek, átmenetileg hozzájárultak a gazdaság viszonylagos stabilizálódásához, vagyis feleslegessé váltak: magából a politikai-gazdasági rendszerből következtek a „visszarendeződések”. Szakmám jeles képviselői és a közgazdászok többsége 1972-re teszik az új gazdasági mechanizmus bukását, de sorsa - mint említettem - már a csehszlovákiai bevonulással megpecsételődött. 1969-ben a legnagyobb 50 vállalatot - élükön a Csepel Vas- és Fémmüvekkel — ki is vonták a reform szabályozásai alól. A reform bukása valóban 1972-ben vált egyértelművé, a pártvezetés számára is vállalhatóvá. Már Csepelen dolgoztam, amikor 1973 őszén kirobbant az olajválság, a párttag- gyűlésen ujjongtunk - én ugyan nem -, hogy végre összeomlik a kapitalizmus, sokan hitték, hogy a válságot Hegyeshalomnál fogjuk feltartóztatni. 15 http://liskatibor.uw.hu/main.php?page=main&menu=lt-article&PHPSESSID=395 If6532697d07c 13b bf97al0ft)40b5 Utolsó letöltés: 2016. január 6.
