Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 1. Az 1881. évi 44. törvénycikk. Kezdet és folytatás
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában 31 Az 1881. évi 44. törvénycikk jelentőségének lebecsülését ugyanakkor mégsem tulajdoníthatjuk teljes egészében ezeknek a megváltoztatott adatoknak. Legalább ilyen szerepet játszottak a törvénnyel szemben a múltban és a jelenben támasztott indokolatlan követelmények. Ezek közül kétségkívül az önálló vámterület kompenzációjának elve a legfontosabb, ez a gondolat, bár felmerül ekkor is, csak az 1907. évi 3. törvénynél válik lényeges kiindulási alappá. Az általunk indokolatlannak nevezett követelmények abban foglalhatók össze, hogy anakronisztikusán nem az állami beavatkozás mennyiségét, hanem sokkal inkább annak minőségét kifogásolták. Eltekintve attól a nagyon is egyszerű ténytől, hogy egy ilyenfajta állami beavatkozás összeegyeztethetetlen a nyolcvanas évek uralkodó gazdaságpolitikájával, Sándor Vilmos esetében az 1950-es évek gazdaságpolitikájának visszavetítéséről van szó. Nem szorul bővebb bizonyításra, hogy a piacgazdálkodás egészen más körülmények között végrehajtott felszámolása még követelményként sem vetíthető vissza a szabadversenyes kapitalizmusra. A kritikák kapcsán arra is fény derül, hogy a piacgazdálkodás korlátozásának szándéka egyáltalán nem az ország gazdasági elmaradottságára, hanem az önálló vámterület kompenzálására vezethető vissza. Ez azonban, mint már korábban is említettem, nem annyira gazdasági, mint inkább közjogi kérdésként merült fel, még ha helyenként gazdasági mezben jelentkezett is. A rendelkezésre álló adatok alapján semmi okunk sincs, hogy kétségbe vonjuk Keller értékelését, amely szerint az első magyar ipartámogatási törvény nem haladta meg a máshol is szokásos intézkedéseket, vagyis az ennek révén megvalósuló állami beavatkozás minőségében nem tért el a fejlettebb országokban is megszokottól. Semmiképpen sem beszélhetünk tehát valamiféle kelet-európai sajátosságról, a törvény megítélésnek sem ez, hanem pusztán eredményessége vagy eredménytelensége lehet az alapja. A valóban jelentős vállalatok — az összes kedvezményben részesített gyár közel egyharmada - igazolják azt az értékelést, amelyet Baross Gábor adott a királyhoz írt felterjesztésében — alapvetően elfogulatlanul, hiszen ekkor mindössze néhány hónapja volt a kereskedelmi tárca gazdája - az új, 1890. évi ipartámogatási törvény indoklásaként: „A hazai iparnak adandó kedvezményekről szóló 1881. XLIV. törvénycikk eddigi nyolc évi hatálya alatt hazai iparunk fejlődésére, amint azt már az eddigi tapasztalatok is mutatják, kétségtelenül üdvös hatással volt, amennyiben jelentékenyebb számban keletkeztek új vállalatok, a már létező vállalatok pedig ezen kedvezmények segélyével további fejlődésükben támogattattak [...] Ha nem is állítható, hogy az új gyárak kizárólag ezen törvény hatása alatt keletkeztek, mégis nem szenved kétséget, hogy nem egy olyan gyár is létrejött, mely az érintett állami kedvezmények nélkül, tekintettel az erős versenyre, mellyel a gyáriparnak általában küzdenie kell, alig létesült volna.”50 50 MNLOL К 231 1890-1-5707/7843.
