Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
Szubjektív utószó egy harmincéves könyvhöz, avagy mi volt a fiókban
316 Utószó vállalta a tanítást. A másik oldalág a „kulturális építőtábor” volt, ez esetenként meg is valósult. Néha kezdeményeztünk ilyen ötleteket, vagy csak befogadtuk, de nem ültünk rájuk, magam egyikben sem vettem aktívan részt, nem is lett volna időm rá, meg éppen az volt a szép, ahogy az egész terebélyesedett, egyre több egyetemistát és főiskolást, így a művészeti főiskolák hallgatóit is, bevont. Mintha alulról lehetne demokratizálni a rendszert, a szabadság kis körei, bár akkor még nem olvastuk Bibót. Emlékszem egy beszélgetésre tanárommal, Ferge Zsuzsával, rákérdezett, tényleg hisszük-e, hogy a mi tanítványaink képviselik a hátrányos helyzetűeket. Mint említettem, alapjaiban dolgoztam fel vonatkozó könyvét, tehát magabiztosan válaszolhattam, az igazi hátrányos helyzetűek Magyarországon még a középiskolába sem jutnak el. A hivatalosság a studiumos tanfolyamokat egyszerűen a fizikai dolgozók gyermekeinek felkészítésére szánta, mi viszont kimondtuk: az „uralkodó osztály” gyermekei hátrányos helyzetűek. Közben, többek között éppen ez ellen tiltakoztunk Aczélnál, az F-es kategória (fizikai dolgozók gyermeke) határozott, pontszámokban mérhető előnyt jelentett a felvételin, vagyis felvették, majd hagyták őket elkallódni, mert társaikhoz képest még mindig hátrányos helyzetben voltak. Aczél kérte, ismerjük el, létezhetnek (ilyen) pozitív adminisztratív intézkedések, nem ismertük el. Azt sem fogadtuk el, hogy az egyetemi gyakorló iskoláknak a peremkerületekbe telepítése bármit segítene, majd lett is egy ilyen Csepelen, a Jedlik, de a felszíni kezelés itt sem hozott semmi eredményt, maradt a Fazekas, a Radnóti és a többi gyakorló gimnázium az elit. A Stúdiumban hatalmas (leginkább utánpótlási) bázist jelentettek az általunk tanított középiskolások is, Atkárit Láng László követte a Studium élén, majd 1971 őszén az előbbi egyik tanítványa, Csetneki Gábor. Vele fogalmaztuk meg kettesben a Studium Generale távlati céljait, egy hosszú távú mozgalmat próbáltunk elméletileg megalapozni. A programot minden társadalomkritikája ellenére sem nevezném radikálisnak,5 de már az öt fős szervező bizottságban is nagy vitát váltott ki, végül egy fős többséggel fogadtuk el, vagyis a másik három bizottsági tag közül csak egyet sikerült meggyőznünk. Atkári számára talán éppen a társadalomkritikai attitűd volt a meghatározó, ezzel többen így voltunk, de a nagy többség a közvetlen demokrácia életre meghatározó élményét vitte magával a Stúdiumból. így a szervező bizottságban sem volt vita arról, hogy a programot a középiskolásokkal is megosztjuk, megbeszéljük. Feltehetően ezzel léptük át a (láthatatlan) falat. Minden egyetemista oktatónknak és középiskolás diákunknak elküldtük a Csetnekivel megfogalmazott anyagot, közös vitára hívtuk őket. Erre tört ki a botrány, Mezei Gyula a Fővárosi Tanács Oktatási Fő5 Bő egy évvel később - tolmácsként - találkoztam újra Ferge Zsuzsával, szóba került az 1971-es studiumos botrány, majd elvittem neki a programot, ő sem vélte radikálisnak.
