Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
Szubjektív utószó egy harmincéves könyvhöz, avagy mi volt a fiókban
310 Utószó csak felhatalmazott ennek kutatásra. Eszembe sem jutott Weiss Manfréd és az ő gyárainak története, maradt a fiókban. Weiss Manfréddal és Csepellel nem egészen önszántamból kezdtem foglalkozni. A gyerekkoromban Berlinben töltött öt év, leginkább a Brecht-színház hatására a színházrendezői pálya vonzott, jelentkeztem is a Színművészetire, de lefújták a felvételit. Csak második helyre írtam be a történelem-német szakot, az előbbit a szívemhez közelebb álló magyar helyett. A berlini évek lényegesen rontottak helyesírásomon, tartottam attól, hogy ezért magyar szakra fel sem vesznek. Miután kiderült, nem indul rendezői szak, visszavontam a teljes jelentkezésemet, tehát a bölcsészkarit is, amelyet valóban csak arra az esetre szántam, ha nem sikerül a másik felvételi. A történelem érettségin ritka szerencsével húztam - bal kézzel a jobb alsó — tételt, így vizsgám valóban sikeres volt, neves történelemtanámőm, Tamásiné dr. Philipp Ilona büszkélkedett is az elnöknek, történelem szakra megy a fiú. Rögvest megcáfoltam, ott tájékoztattam, hogy az említett okok miatt felvételi kérelmemet visszavontam. Nem hagyta ennyiben, az érettségi kellős közepén, az elnökkel közösen rábeszélt, nyújtsam be. Négy napom maradt, de sikerült, előfelvételt nyertem, azaz egy évi katonai szolgálat után kezdhettem meg tanulmányaimat. A történelem természetesen érdekelt, de olyan nagyon nem kötött le, ha már, akkor a legújabb kor. 1970 júniusában egy fiatal NDK-s történészt kísértem tolmácsként, valahol Lillafüred és Eger között félúton kérdezte, mivel szeretnék foglalkozni, ha mégis történész leszek. Kapásból rávágtam, hogy a Rajk-perrel. Kinevetett, fogadtunk, hogy 15 év múlva kutatni fogom. Nem sokat tévedtem, de azt persze nem gondoltam, hogy ehhez a rendszernek kell összeomlania. Ugyanazon a nyáron, tehát harmadévet végzett egyetemistaként jelentkeztem a hátrányos helyzetű középiskolások egyetemi felvételi előkészítőjére, a bölcsészkari Studium Generáléba tanárnak, de annak vezetője, a későbbi főpolgármester-helyettes, Atkári János a szervezésbe, háttértanulmányok készítésébe is bevont. Két feladatot bízott rám: készítsek kivonatot Ferge Zsuzsának akkor megjelent, a társadalom rétegződésével foglalkozó könyvéből, illetve hívjam meg a Stúdiumhoz Aczél Györgyöt, az MSZMP KB titkárát, a tudomány - kultúra - oktatás mindenható urát. Hazaérve rögvest telefonáltam is, a titkárnőnek elmeséltem, miről lenne szó, közölte kedvesen, keressem Aczél elvtársat másnap, szombaton reggel. Volt azonban egy kis bökkenő. Éppen akkor tolmácsoltam az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet említett német történész-vendégének, másnap reggel indultunk Aliga Il-re, a kádári pártüdülőbe. Kerestem Atkári Jánost, hogy hívja reggel Aczélt, de csak üzenetet hagyhattam neki. Aligán már a negyvenes években - az eredeti lakókat kiköltöztetve — létrehoztak a legfelsőbb pártvezetők számára egy leginkább villákból álló üdülőtelepet. Tavasztól őszig Rákosi Mátyás is előszeretettel töltötte itt a hétvégéket. Idővel kialakult az
