Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
V. A Weiss Manfréd-gyár a háborúban - 2. Háborús munkaviszonyok
294 V. A Weiss Manfréd-gyár a háborúban és orosz-lengyel hadi munkások, az erdélyi menekültek stb. A gazdasági erőforrások kimerülésével és a szénhiánnyal párhuzamosan végül 1917 végén egészen más jellegű probléma jelentkezett: a gyáron belüli munkanélküliség. Decemberben 6700 munkás volt Csepelen munka nélkül.61 A háború előtt a csepeli munkásságot a jól fizetett szakmunkás és az olcsó képzetlen munkaerő jellemezte, 1914 elején a férfimunkásoknak közel harmada keresett napi 7 korona felett. A létszám felduzzadása lényegesen megváltoztatta a bérarányokat, bizonyos polarizálódást idézett elő, de összességét tekintve nagyfokú nivellálódást eredményezett, így 1917 elején a férfi munkásoknak már csak közel 17%-a kapott napi 7 koronánál magasabb bért. (29. táblázat) Ebben az időben a gyár hivatalos kimutatása szerint a munkások közel felének napi bére még az 5 koronát sem érte el, holott - más számításokkal összevetve - a közölt adatok a különböző pótlékokat is magukban foglalták. A 7 koronás bér egy öttagú család napi élelmiszer-szükségletét sem fedezte (heti 67,30 K), s két kereső jövedelme épphogy a legminimálisabb kiadásokra volt elég.62 (30. táblázat) A háború előtt a létfeltételek fokozatosan javultak, ez a folyamat most nem egyszerűen megakadt, hanem a korábbinál jóval alacsonyabb szintre zuhant vissza. (31. táblázat) 1917 elejére a munkásság helyzete mélypontra jutott. Az élelmiszer- és a munkaerő- hiány, a katonai felügyelet és a bérezés adott módja következtében a kizsákmányolás és az elnyomorodás olyan szintet öltött, amely az iparosodás kezdeteitől eltekintve teljesen ismeretlen volt Európában. Az Igazságügyi Minisztérium meglehetősen szerény fogalmazása szerint „az élelmiszerek drágasága mindig túlszárnyalta a béremeléseket és igen nehézzé tette a munkások megélhetését. A látszólagosan magasabb bér gyakran alapjában véve kevesebbet jelent és kevesebb értékű, mint normális viszonyok között az alacsonyabb bér.” E mögött az húzódott meg, hogy a munkások reálbére alig három év alatt átlagosan a felére esett vissza. A Hadügyminisztérium reálisabban ítélte meg a helyzetet: „Eltekintve a veszélyhelyzettől, a fronton lévőknek jobb dolguk van, mint az üzemieknek, mivel egyrészt nem kell olyan nehéz munkát végezni, másrészt jobb az ellátás.”63 61 Szterényi-Ladányi 1933. 81, 211-214. p; Magyar Gyáripar, 1916. 13; MNL OL Z 402 161 /2406/, 4460,4544; HL 1.28 HM 4-195/6660/4a, 1038/4a ein. - 1918; ÖStA KA Zst KM MLA 1916 9A 27-16. 62 Magyar Gyáripar, 1917. 7; Szterényi-Ladányi 1933. 219. p. 63 HL 1.28 HM 4-11615/4a. ein. - 1917.
