Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
IV. A csepeli gyár - 8. A csepeli nagyüzemi munkásság kialakulása
254 IV. A csepeli gyár Bérek aránya szakmák szerint 19. táblázat 1893 1899 1913 művezető 369 200 133 457 213 145 667 304 175 szakmunkás 277 150 100 314 147 100 381 174 100 képzetlen férfimunkás 184 100214 100219 100képzetlen nőmunkás 100100100Forrás: CSM Munkásiroda Az ipari forradalom vívmányainak széleskörű elterjedése, a gépesítés kiszélesítése következtében megváltozott a munkásosztály struktúrája. A szakmunkásokhoz képest nőtt a képzetlen munkások és munkásnők aránya. A nagyipari szakmunkásság jellegében és munkavégzésben egyre inkább különbözött a kisiparitól, egyben jelentősen nőtt a súlya a nagyipari termelésben és hierarchiában. A munkásság reáljövedelmének - és így életszínvonalának - alakulása közvetlenül kihatott a munkásmozgalom erejére, fejlődésére. 1901-1907 között tizenháromszorosára emelkedett a szakszervezetek taglétszáma, ugyanakkor 1904-1906-ban került sor a világháború előtti korszakban talán a legerőteljesebb mozgalmi megnyilvánulásokra. Ezt követően azonban a konjunktúra kibontakozásának hatására minimálisra csökkent a bérharc, és az államhatalom végül is sikeresen kísérelhette meg a mozgalom szervezeti kereteinek szétzúzását. Csepelen erre már 1907 márciusában sor került, de 1908 végén a kormány a vasasok központi vezetőségének működését is felfüggesztette. A több mint 60 ezer fő részvételével megtartott tömegsztrájk ugyan látványos válasz volt erre az intézkedésre, de a mozgalom visszaszorítását nem tudta feltartóztatni, 1909-re szinte teljesen megszűnt, és a szakszervezetek taglétszáma a két évvel korábbinak a kétharmadát sem érte el. A hazai munkásság szerveződésének fő bázisát kezdettől fogva a szakmunkásság jelentette, amely jelentős részben német volt, vagy legalábbis beszélte a német nyelvet, s érintkezésben állt a gazdaságilag fejlettebb német területek munkásságával. A termelés korabeli gépesítése révén ez a szakmunkásság ugyan megtartotta döntő szerepét a termelésben, de egyben kialakult a képzetlen, betanított gépmunkások és az idénymunkások tömege is. Ez utóbbiak társadalmi helyzetükben is különböztek a szakmunkástól, hosszú ideig sajátos átmenetet képeztek az agrárproletariátus és a modern ipari proletariátus között. Mindez tükröződött a munkásság mozgalmában is. Az I. világháborúig alapvetően harmonikus maradt a párt- és szakszervezeti vezetés, valamint a mozgalom bázisát képező szakmunkásság viszonya. A munkásosztályon belül voltak ellentétek, de ezek
