Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 1. Az 1881. évi 44. törvénycikk. Kezdet és folytatás
24 I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában Az érintett vállalatok kedvezményes áron kaphattak nem tisztított ipari sót, és rájuk is vonatkozott az 1870. évi 51. törvénycikk 2. §-a szerinti házadómentesség. A jogosultságról a kereskedelmi miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértésben esetenként döntött. A törvény 1882. január 1-jén lépett életbe. A törvény fogadtatása már közvetlenül meghozatala után sem volt egységes. Az aradi kamara 1882. évi jelentése arról számolt be, hogy a kamara területén egyetlen gyár sem alakult a kedvezmények igénybevételével. A kolozsvári kamara egy későbbi jelentése hasonló képet tükröz: „a törvény életbelépése óta eltelt ötévi tapasztalat arra mutat, hogy [...] a kedvezmény nem elég arra, hogy [...] új vállalatok keletkezzenek”. Az aradi kamara említett jelentése szerint pedig ,,a törvényben nyújtott kedvezmények bizonyára sokkalta csekélyebb jelentőséggel bírnak, hogysem azoktól az ipari fejlődés új korszakának megnyíltát remélni lehetne.”32 Ez azonban csak a mérleg egyik oldala, mégpedig a kedvezőtlenebb és a kevésbé kompetens is. A kamarai jelentések idézését azért tartottuk mégis szükségesnek, mivel a szakirodalom ezek alapján ítélte meg az első ipartámogatási törvény jelentőségét, s bár nem kívánunk az értékelések későbbi elemzésének elébe vágni, szükségesnek tartjuk, hogy más véleményekkel, s mindenekelőtt a tényekkel szembesítsük őket. Egyes kereskedelmi és iparkamarák álláspontjának megítélésénél nem hagyható figyelmen kívül, hogy összetételüknek megfelelően elsősorban a kisipar védelmét és támogatását remélték s kérték számon a törvényen. Ehhez járult egy teljesen érthető, de kevésbé hangoztatott pszichológiai tényező is. A kormány ugyanis korábban nem fogadta el azt a javaslatot, hogy az állami kedvezmények odaítélésénél kérje ki az illetékes kamara véleményét. Egyedül a budapesti kamara részesült ilyen privilégiumban, sőt az állami kedvezmények elbírálása céljából külön bizottságot hozhatott létre, amely első ülését már a törvény életbelépése előtt megtartotta. A kérvények két úton juthattak a bizottsághoz, egyrészt az érintett vállalat kérhette a kamara támogatását a kedvezmények megadásához, másrészt a miniszter szólíthatta fel a kamarát véleményezésre. (A kereskedelemügyi miniszter még az állami gépgyárak kérvényét is a kamarának továbbította.) A miniszter általában elfogadta a kamara javaslatát, de esetenként vélemény- különbség alakult ki. így például egy budapesti vegyészeti gyár kérvényét a kamara támogatta, a miniszter mégis elutasító határozatot hozott. A gyár tulajdonosa újabb kérvényt adott be, és ehhez ismét kérte a kamara támogatását. Az elutasítás alapja az a miniszteri rendelet volt, amely szerint csak új gyár részesíthető kedvezményben. Az említett eset kapcsán a kamara fellépett a rendelet ellen: „A kormány és az országgyűlés idevonatkozó nyilatkozataiból határozottan kitűnik, hogy a törvényhozás a törvény megalkotásával nemcsak nálunk egészen új iparágak meghonosítását, hanem már léte32 Idézi Sándor 1954. 317-318. p.
