Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
IV. A csepeli gyár - 2. Gyalogsági lőszergyártás. A magyar kvóta kihasználása
IV. A csepeli gyár 191 2. Gyalogsági lőszergyártás. A magyar kvóta kihasználása A lőszergyártás első fázisa az úgynevezett kopszok - vagyis a rézből elősajtolt csészikék - előállítása volt. Ezeket a kopszokat húzógépeken fokozatosan tovább húzták, sajtolták, peremezték, míg végül elkészült a hüvely. A kopszokat osztrák gyáraktól vásárolták, a további feldolgozás pedig a Máriássy utcai gyárban kezdődött. Itt állították elő a hüvelyeket két gépen, a korabeli technológiának megfelelő szinten. A gyutacsokat pe- dálos présekkel helyezték a hüvelyekbe, a gyártási kapacitás napi 50-60 ezer darab volt. Ez kiegészült a kilőtt hüvelyek rekonstrukciójával, ezeket napi 50-100 ezer darabos kapacitással sajtolókban kalibrálták. A lövedékek acélköpenyét szintén húzással alakították, majd sajtolással helyezték be az ólommagot, ez a gyártási folyamat a düsseldorfi Erhardt cégtől vásárolt két gépen történt. A két gép biztosította a napi 50-60 ezer lőszer élesre szereléséhez szükséges lövedékeket, ez a művelet azonban már Csepelen történt. A lőport, a hüvelyeket és a lövedékeket lovas kocsival szállították Csepelre, ahol 1893. április 18-án felépült az első négy épület, a lőportorony, a töltényraktár, a töltényszerelő, valamint az irodát és a tisztviselők lakásait magában foglaló épület. Nem sokkal az április 28-i üzembe helyezés után készült el a tűzoltószertár, az őrszoba és a gyári kút. A gyártott cikkek és a felhasznált nyersanyag veszélyessége miatt a főszolgabíró által kiadott telepengedély a szállítással kapcsolatban megkötést is tartalmazott. Eszerint a lőpor szállítása „kizárólag a Kis-dunai zárgátról Csepel felső végén a nagy Dunára egyenes irányban vonuló, s a szőlők alatt délre megtörő úton történhet, míg egyéb szállítmányok, így a kész töltények is, a megyei útvonalon továbbíthatók”.20 A termelés kezdetben teljesen manufakturális jellegű volt. Az 5*1,2 m-es asztaloknál 5 párban dolgoztak a munkások, az egyik az előtte lévő fatálból kivette az üres hüvelyt és beleillesztett egy réztölcsért, a másik egy lőpormércével beletöltötte a lőport. Ezt a műveletet maximálisan 20-40 munkás végezhette, miután a teremben legfeljebb 5-10 kg lőpor lehetett. A töltést követően a hüvelyek az egymástól nagyjából egy méterre álló kézi présekhez kerültek, amelyekkel bepréselték az acélköpenyű ólomlövedékeket. A szükséges vizsgálatok után a töltényeket a szomszéd teremben lévő olvasztó és mártó készülékekhez vitték, ahol 100-150 furatos vaslemezekbe mártották a töltényeket a megolvasztott vazelinviasz keverékbe. A kész töltényeket tízesével papírdobozba csomagolták, majd ezek enyvezése után tették a faládákba, s végül a raktárakba. A gyakorlólőszer hasonló módon készült, azzal a különbséggel, hogy a hüvelyekbe nem lövedékeket préseltek, hanem előbb nemezdugót, majd a lövedéket pótló papírdugót. A teremben tehát gőz- vagy motorüzemelésü gép nem volt, a berendezést asztalok, padok, székek és állványok alkották, a padlót nemezzel borították, belépni is csak nemezcipőben lehetett. A baleset esetén szükséges gyors távozást három kifelé nyíló 20 MNL OL Z 402 80, 101, 115; ÖStA KA Zst KM MLA 1894. 7A 57-1/49.
