Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez
142 II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez sem tudunk, hitközségi elnöksége is hosszú életének legutolsó szakaszára esett. Fia, a már említett Deutsch Ignác viszont már a 19. század 40-es éveinek elején jellegzetes képviselője volt a vidéki kereskedőknek. 1852-ben jelent meg Pesten, s ezt követően a legkülönbözőbb vállalkozásoknál találkozhatunk a Deutsch Ignác és Fia céggel. Terménykereskedelem mellett foglalkoztak bank- és biztosításüzletekkel, ők építették mint fővállalkozók a Kassa-Oderbergi és a Munkács-Beszkidi vasútvonalat. Részt vettek több budapesti, majd később vidéki malom alapításában, a malomipari érdekeltség ugyanakkor sokkal tartósabb és jelentősebb volt, mint például a Weisseknél. A cég vagyonát (ami egyébként is többszöröse lehetett a Weiss családénak) ügyes tőzsdei húzásokkal sikerült megduplázni az 1873-as tőzsdekrach után, a válságot követően a Concordia Gőzmalom szinte teljesen a Deutsch-család tulajdonába került. Deutsch Ignác több mint kétmillió forintos vagyont hagyott örököseire. A cég nevében szereplő „Fia” Deutsch Bernátra, a kisebbik fiúra vonatkozott. Hatvány tökéletesen rátapintott a történelmi lényegre, amikor regényében apát és fiút egy személlyé, Bondy Hermanná gyúrta össze. Nemcsak arról van szó, hogy Deutsch Ber- nát apja haláláig már kereken harminc évet eltöltött a cég szolgálatában, hanem hogy mindketten alapvetően ugyanazt az üzletpolitikát folytatták rendkívül eredményesen. Vagyis, amikor a harmadik nemzedék színre lép Hatvany-Deutsch Sándor személyében, a hasonlóan felemelkedő családok még csak a második generációnál tartanak. Funkcionálisan nézve feltétlenül egy nemzedéknek tekinthetjük Deutsch Ignácot, Weiss В. Adolfot, Ullmann Mór Györgyöt. Átmeneti vagy ilyen szempontból „fél” generációt alkottak az idősebb fiúk, Ullmann Emil, Weiss Berthold, vagy akár Deutsch Bemát. Az igazi második generáció a fiatalabb fiúkból állt, tehát Ullmann Adolfból, Weiss Manfrédból, vagy a Deutschoknál a harmadik generációs Hatvany-Deutsch Sándorból és unokatestvéréből, Józsefből. Hozzájuk sorolhatjuk még az egyénileg, tehát elsősorban nem családi alapon felemelkedő Fellner Henriket, Kornfeld Zsigmondot és Lánczy Leót. A közhiedelemmel ellentétben a bankvezérek vagyona elmaradt az igazi iparbárókétól. Nevük szerepelt ugyan számos pénzintézet és iparvállalat élén, de gazdagságuk nem volt arányos befolyásukkal. Ennek részleges magyarázata az, hogy a pénzszakmában — eltekintve az egyre ritkuló magánbankoktól - a fennmaradást elsődlegesen nem a vagyoni helyzet, hanem a szakértelem és rátermettség biztosította. így Lánczy Leó, aki a századfordulón valóban gazdag bankárnak számított, viszonylag jelentéktelen terménykereskedő fiaként kezdte pályafutását. Fiatalon vezérigazgatója lett a Magyar Általános Földhitel Rt-nek, majd 29 évesen azonos minőségben átment a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankhoz, s ennek később elnöke lett. Jövedelméről valóságos legendák terjedtek, hiszen a világháború előtt mintegy 20 vállalkozás igazgatóságában foglalt helyet, és igazgatói jutaléka megközelítette a félmillió koronát. Vagyona azonban még így is messze elmaradt a leggazdagabbakétól, majd 1921-ben bekövetkezett halála után
