Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez
II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez 143 a Lánczy vagyon - miután a családban nem folytatta senki a bankszakmát — az infláció következtében szinte teljesen elúszott. Ha a nagyburzsoázia nagy nemzedékének legkimagaslóbb egyéniségeinél közös vonásokat keresünk, akkor elsősorban az a szembetűnő, hogy valamennyien 1852 és 1859 között, vagyis a szabadságharc bukása utáni évtizedben születtek. Talán nem feltétlenüljelent túlpszichologizálást, ha már ennek a ténynek is jelentőséget tulajdonítok. Helyzetük már ebből adódóan is sajátos. Az addigi magyar társadalmat legradikálisabban, legmélyebben átalakító események után születtek, ennek még gyermekként sem voltak szemtanúi, eszmélésük viszont a Habsburg-monarchia s ezzel együtt a magyar államiság konszolidálásával esett egybe. Sem pro, sem kontra nosztalgiák nem befolyásolták gondolkodásukat, a konszolidációt természetes realitásként vették tudomásul, beilleszkedésük a gazdasági-társadalmi rendszerbe ilyen szempontból konfliktusmentes volt. A pszichológiai szempontokkal ellentétben azonban az objektív generációs helyzetben bekövetkezett változások sokkal pontosabban nyomon követhetők. Az apák nemzedéke előrejutását elsősorban pénzügyi és kereskedelmi tranzakciókkal látta biztosítottnak. Az ezt követő „fél” generáció ehhez képest már jelentősen kiterjesztette a korábban sem túl szűk tevékenységi formákat. Ez időben — vagyis a kiegyezés körül - részben egybeesett a második nemzedék színre lépésével. Ok válnak igazán vállalkozó tőkéssé, bár ehhez az elődök, különösen az egyre jövedelmezőbb malomipari befektetésekkel, maguk is példát mutattak. Ez az ő esetükben még mindig viszonylag szorosan kötődött az eredeti tevékenységhez, vagyis a terménykereskedelemhez és a pénzkihelyezéshez. Ezeket a szálakat persze a második nemzedék tagjai sem vágják el, de ezek nyomán a legkülönbözőbb vállalkozásokkal próbálkoznak, amelyek közül számos nem jár sikerrel, de a tevékenység szélessége egyben csökkenti a kockázatot, s az eredménytelen akciók legalább tapasztalattal és újabb fontos ismeretségekkel, „nexusokkal” járnak. Voltak sokan, méghozzá a maguk korában nem is jelentéktelen gazdasági szereplők, akik nem voltak képesek erre a funkcióváltásra, legalábbis nem ismerték fel szükségességét. Ok sem mentek feltétlenül csődbe, sőt a maguk területén, például a terménykereskedelemben megőrizték korábbi pozíciójukat, csakhogy a terménykereskedelem szép lassan vesztett jelentőségéből, illetve más vállalkozások már sokkal nagyobb profittal jártak. Ez történt az egyik legjelentősebb terménykereskedő céggel, a Strasser és Königgel, amely hiába volt a saját területének talán vezető cége, lemaradt a többiektől, és a gazdasági világválság éveiben végül csődbe is jutott. A korán felemelkedő családok számára pont ebben az időben, vagyis a kiegyezés táján nyílt meg a teljes beolvadás lehetősége, s ha ez nem is követelte meg korábbi tevékenységük feladását, de lendületüket vesztették, a profitorientációt felváltotta a státuszorientáció. Ezzel szemben a hozzájuk képest késve érkezőket vitte tovább korábbi lendületük, sőt a második generáció tagjai a kiegyezés táján és az azt követő évtizedben
