Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 7. Rózsahegy. Ipartámogatás a gyakorlatban
118 I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában kedvezményeket és mérsékelt vasúti szállítási díjakat volt hajlandó biztosítani. Miután megegyezés nem jött létre, a tárgyalások egy időre megszakadtak. A kereskedelmi miniszter ezt követően javasolta a minisztertanácsnak, hogy a tervezett sátorrendelést kivételesen pályázat kiírása nélkül ítéljék oda Mauthner Izidornak. A minisztertanács állásfoglalás nélkül a két illetékes miniszter hatáskörébe utalta a kérdést. A Honvédelmi Minisztérium azonban december végén közölte, hogy a szállítás sürgősségére való tekintettel az 1894-re tervezett 60 ezer darabos (314.400 forint) sátorrendelésnek legfeljebb felét biztosíthatja az új gyárnak. A Kereskedelmi Minisztérium 1894. januári válaszában értesítette a Honvédelmi Minisztériumot, hogy „hosszas tárgyalások után sikerült a tervbe vett gyár alapítására Weiss Berthold és Weiss Manf- réd budapesti, valamint Mauthner Izidor bécsi elsőrendű nagyiparosokat megnyerni”, akik azonban a honvédség rendelésének legalább 80%-át követelik. A kereskedelmi miniszter közbenjárására végül a honvédelmi miniszter ígéretet tett erre. A 900 ezer sátor össz-szükségletből (4,2 millió forint) a Honvédelmi Minisztérium 1894-ben 68.800 darabot rendelt meg, a magyarországi pályázók közül a Regenhart-Klinger-Herzog- Jerusalem konzorcium kapott megrendelést (30%), ez gyakorlatilag Jerusalem József horvátországi szövőgyárát jelentette. Végül az 1894 májusában megkötött szerződésben a Honvédelmi Minisztérium a sátorszükséglet 89%-át biztosította az alakuló vállalat számára. Már a Honvédelmi Minisztérium előzetes ígérete alapján, 1894. január 24-én megszületett a megállapodás a Kereskedelmi Minisztériummal, amely szerint az alapítók a következő feltételeket vállalták: a részvénytársaság alaptőkéje egymillió forint lesz (ebből 600 ezer az üzembe helyezés előtt rendelkezésre állt). 1895. június 30-ig 12 ezer orsóval és 250 mechanikai szövőszékkel üzembe helyezik a gyárat, amelyet 1902-ig további 8000 orsóval bővítenék. A gyár nem csak közszállításra fog dolgozni, hazai alapanyagokat használ, és hazai munkaerőt foglalkoztat. A tulajdonosok 20 ezer forint óvadékot helyeznek letétbe. A Kereskedelmi Minisztérium biztosította az építőanyag és a berendezések szállítását önköltségen, valamint 15 évre állami kedvezményeket és 100 ezer forint kamatmentes kölcsönt, továbbá 10 ezer forint segélyt, támogatást a közös hadsereg rendeléseinek elnyeréséhez és telekvásárláshoz, valamint a honvédség sátorszükségletének 80%-át. Ezt követően a Honvédelmi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium is hozzájárult a megállapodáshoz. Február végén a két Weiss fivér szemlét tartott Rózsahegyen, és elhatározták, hogy ott létesítik a gyárat. Márciusban a honvédség 30 ezer sátrat rendelt tőlük, további mintegy 72.500 darab rendelését későbbre ígérték. Június elején a vállalkozók értesítették a Kereskedelmi Minisztériumot, hogy 1580 orsóval és 264 szövőszékkel indulnak, de a munkák megkezdésének késése miatt kérik az üzembe helyezési határidő 3 hónappal való meghosszabbítását. Röviddel ezután a minisztérium támogatását kérték a közös hadsereg részére kórházi célokra készülő pamutszövetek szállítására beadott pályázatukhoz. A megrendelések elnyerésének esetére felajánlották, hogy 80 munkással szövőiskolát rendeznek be Rózsahegyen. Weiss Manfréd a
