Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)

I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 7. Rózsahegy. Ipartámogatás a gyakorlatban

1. Állami ipartámogatás a dualizmus korában 119 szóbeli tárgyalások során hivatkozott a Vág áradására, amely a lakosságnak és a gyár­alapítóknak is súlyos károkat okozott: a készletek egy része elpusztult, a víz elsodorta az általuk épített hidat stb. A közös hadügyminisztérium július 7-én elutasította Weiss Manfréd ajánlatát, mivel az „a feltételeknek nem felelt meg”. A vállalkozók már az elutasító határozat kézhezvétele előtt új ajánlattal fordultak a Kereskedelmi Minisztériumhoz. Ebben a MÁV zubbony-, nadrág- és sapkaszükségletének szállítása fejében ajánlották fel a 40 szövőszékes tanműhely létesítését. A megállapodásra már augusztus elején sor került. Eszerint a legalább öt évig üzemelő tanműhelyben félévenként 30 munkást tanítanak be, a Kereskedelmi Minisztérium pedig öt évre biztosította a MÁV említett, egyébként az évi 3000 forintot alig meghaladó megrendeléseit és az állami kedvezményeket. A MÁV-nak korábban szállító Újpesti Pamutipar Rt. tiltakozása csak annyiban járt ered­ménnyel, hogy az állami vasgyárak számára továbbra is szállíthatta a munkásöltönyö­ket. A rózsahegyi gyár alapításával párhuzamosan 1894 márciusától a létesülő rész­vénytársaság kőszegi gyártelep felállításáról is folytatott tárgyalásokat a Kereskedelmi Minisztériummal, amelynek keretében 1895 végéig 250, majd 1900-ig újabb 250 szö­vőszék felállítására tettek ígéretet. A 15 évre szóló állami kedvezmény mellett áru- és szénszállítási tarifakedvezményt kértek, támogatást a közszállításoknál, 100 ezer darab sátor megrendelését a közös hadsereg részéről, vagy ehelyett 50 ezer forint segélyt, valamint erkölcsi támogatást ingyen telek és vízhasználati jog megszerzéséhez. Kőszeg képviselő-testülete a kereskedelmi miniszter kezdeményezésére két kincstári épületet kívánt megszerezni a gyár céljaira a közös hadseregtől. A polgármester személyesen tárgyalt Bécsben, és a magyar honvédelmi miniszter, majd később a kereskedelmi mi­niszter (miután a sátorrendelést nem sikerült biztosítani) is támogatta a kérést, azonban a Hadügyminisztérium csak a két épület bérbeadásáról volt hajlandó tárgyalni. A Ke­reskedelmi Minisztérium végül egy évre meghosszabbította az üzembe helyezés határ­idejét (1896 vége). A részvénytársaság végül 1894. december 5-én 3 millió koronás alaptőkével alakult meg. Az igazgatóságban a három alapítón kívül két bécsi üzletember kapott helyet, Eisler Mór és Goldschmied Ottó, az előbbi Weissék, az utóbbi pedig Mauthner rokona. (Házasság révén a Weiss és a Mauthner család is rokonságban állt egymással). A gyár tényleges vezetését egyre inkább Mauthner Izidor vette át, aki a részvények felével rendelkezett, míg a másik felével Weiss Manfréd. 1895 márciusában a tulajdonosok újabb kérvénnyel fordultak a Kereskedelmi Mi­nisztériumhoz, ebben kérték, hogy a Kőszegre tervezett gyárat Rózsahegyen létesít­hessék. Az üzembe helyezést 1895 végére ígérték 20 ezer orsóval, 250 szövőszékkel, festő-, fehérítő- és kikészítőteleppel; a korábban biztosított 200 ezer koronás kölcsön­ből 25 ezerről lemondtak, és vállalták, hogy a részvénytársaság következő ipartelepét minden állami támogatás nélkül Kőszegen létesítik. A Kereskedelmi Minisztérium

Next

/
Thumbnails
Contents