Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 5. Az 1907. évi 3. törvénycikk. Más út-kiút?
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában 111 szont például a vegyipar mindössze 5,9%-át, rámutat az ipartámogatás torzulásaira. Lényeges különbség mutatkozott nemcsak a tervezett gyárak számában, hanem azok nagyságában is. így a létrehozandó textilipari gyárak átlagos alaptőkéjét 4,51 millió koronára, munkáslétszámukat 590 főre tervezték, a vegyipariaknál viszont a tervezett alaptőke még az egymillió koronát sem érte el, az átlagos munkáslétszám pedig mindössze 74 fő volt.305 Ellentmondásos volt az egész időszakban annak a kérdésnek a megítélése, hogy eredményességük szempontjából milyen vállalatokat kell támogatni. Amíg a 19. században számos vállalat, iparág fejlődésképtelensége vagy fejlődési lehetőségeinek korlátozottsága még kétséges lehetett, addig az esetek nagy részében ez a századforduló után eldőlt. A meglévő ipar védelmének jelszava végső soron ezt a problematikát is magában foglalta. Az ipartámogatás gyakorlata sokszor arra késztette a vállalkozókat, hogy vállalkozásuk eredménytelenségét próbálják igazolni, így ez egyáltalán nem orientálhatott sikerre, ami normális körülmények között a tőkés fejlődés egyik döntő motivációja. Az ipartámogatás legfőbb ellentmondásossága abban rejlett, hogy a dualizmus időszakában nem létezett egységes, töretlen iparfejlesztési koncepció. Kezdetben egyértelműen az volt a cél, hogy a monarchián belül olyan magyar ipar fejlődjön ki, amely nem veszélyezteti a közös vámterületet. Szterényi a századfordulón még a maga ellentmondásosságában is hasonló véleményt képviselt, felfogásában rejlett a fejlettebb integráció szükségességének felismerése, s miután láttuk, hogy ez realitása révén magában foglalta a gyors iparosodás lehetőségét, feltétlenül pozitívnak kell ítélnünk. Hosszabban ismertettük az 1907. évi 3. törvénycikk által eredményezett minőségi különbségeket, ennek egyik legfontosabb tényezője a közös vámterülethez való viszony fokozatos átalakulása volt. Többek között ezt tükrözte maga a törvény is, sőt ezen túlmenően a kormánypolitika törekvéseiben fellelhetők a két világháború közötti időszakot jellemző gazdasági autarkia csírái. A leírtakból kiderül, hogy a magyarországi ipartámogatást nem tartom sajátos középkelet-európai jelenségnek. Az első három törvényt — s ezt a kortársak is megállapították - már csak azért sem, mert egyáltalán nem jelentette az állami beavatkozásnak a szokottnál határozottabb kiterjesztését. Az utolsó törvény viszont kétségkívül az addigi gazdaságpolitikában ismeretlen módszerek bevezetését célozta, s ilyen értelemben akár sajátosságnak is tekinthetnénk. Miután azonban a magyar iparfejlődés nem szorult ilyen preferálásra, ezért a törvény - éppen a sajátosságok hiánya következtében - nem is vezethetett eredményre. A vállalatok szubvencionálása nagy áldozatokat követelt a kormánytól, azonban ezek az ipari beruházások összességéhez képest nemcsak elenyé- szőek voltak, de termelésük a szubvenciók ellenére sem vált gazdaságossá. 305 Berend-Ránki 1955. 50-52. p.
