Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)
Kubinyi András: Buda, Pest, Óbuda és környékük 1686-ig - Budapest területének története a budai magyar polgárok egyenjogúsításától a németek kitelepítéséig (1439-1529) - 2.) A társadalom alakulása a késő középkorban
jött a budaiak 28,6%-a. Az ország többi részére 48,%-ra esett. A 20 km-es csoportból és a Dél-Dunántúlról többségében falusi, a 35 km-es körből és az ország többi részéből több mint 70% városi, vagy mezővárosi eredetű volt. Ilyen származásúak tették ki a lakosság 51,9%-át. A pestieknél 29,6% 20 km-en belülről, 11,2% a 20-35 km közti sávból, 59,2% az ország többi részéből származott. Városi, mezővárosi eredetű 42,9% volt, ezek az „ország többi része" kategóriában voltak többségben. Óbudán a három csoport 34,8%, 15,2%, 50%-ban határozható meg. Itt 32,6%o városi, mezővárosi eredetű. Az „ország többi része" csoportban itt is ők voltak többségben. A külföldi eredetüeket nem vettük számításba. Az arányok világosan mutatják a három testvérváros közti különbségeket. A környező falvakból legnagyobb arányban a jelentéktelen Óbudára költöztek, a legkevesebben Pestre. Ennek ellenére Óbuda a még távoli városi polgárok számára is emelkedési lehetőséget biztosított. Meg kell jegyezni azt is, hogy a „falusi" eredet nem jelent feltétlenül jobbágyot. A három város magyar polgárságban nem volt ritka az egytelkes paraszt-nemes, akinek a polgárrá válás emelkedést jelentett, ezek gyakran kézművesek lettek, de nem hiányoztak a - főleg üzleti érzékű - birtokos nemesek sem. Már volt szó a városbíró és kereskedő Mikolai Angyal Istvánról, aki több solti széki faluban volt birtokos. A felvidéki középbirtokos Hidasi Rácz Fülöp - egy időben óbudai várnagy - üzleteivel kapcsolatban többnyire a budai polgár megnevezést használta, és csak máskor a nemesi előkelőknek kijáró „vitézlő" megszólítást. Nehéz meghatározni a város lakosságát. Demográfiai felhasználhatóságú adatunk kevés van, annyi azonban biztos, hogy a középkor végén egy apa halálakor átlag 1,4 továbbélő gyermek maradt. Ez ugyan nem jelenti a született gyermekek összlétszámát, de valószínűsíteni engedi a már említett lakosságreprodukciós nehézségek budai meglétét. Nem véletlen tehát, hogy állandó bevándorlással találkozunk a fővárosban. Buda középkorvégi lakosságszámát a legutolsó becslés 13500 főben határozta meg. Ebből ezer fő esik a királyi udvartartásra és a központi hivatalok és bíróságok személyzetére. Jelentős volt még a papság és a szerzetesek létszáma is. Míg Buda lakosságát a fennmaradt bortized-lajstromok, és más források alapján viszonylag pontosan meghatározhatjuk, addig ez sokkal nehezebb a két másik városnál. Pest esetében az általa fizetett állami adó alapján vethetjük össze más, jobb forrásadottságú városokkal. így 9000 főt kapunk. Óbuda esetében nem valószínű, hogy 1000-nél több lakója lett volna. A fővárosi agglomerációt tehát több mint 20000 főre becsülhetjük. Ugyanakkor a szintén három városból álló 55
