Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Kubinyi András: Buda, Pest, Óbuda és környékük 1686-ig - Budapest területének története a budai magyar polgárok egyenjogúsításától a németek kitelepítéséig (1439-1529) - 1.) Gazdasági élet

ket, vagy kézműveseket. Megállapítható, hogy minél gazdagabb üzletember, minél tekintélyesebb iparos volt valaki, annál nagyobb volt a szőlője, és így a bortermése is. 1505-ben a legtöbb bort szüretelő 30 szőlőbirtokos közül 24 kimutathatóan kereskedelemből, vagy kézművességből élt. Ez a harminc szőlőbirtokos alig 5%-át tette ki az akkori budai szőlősgazdáknak, viszont ők rendelkeztek a bortermés 24,4%-ával. Hogy milyen nagyok lehettek a szőlők, azt a város egyik leggazdagabb kereskedő családjának, a Pemfflingereknek 1525-ből fennmaradt számadása igazolja. Három szőlőjükben csak az 1525. július 17-22 közti héten 3 86 napszámosbért fizettek ki a kapásoknak. A legtöbben, 88 fő, július 20-án kapáltak Pemfflingeréknél. Minden jel arra mutat, hogy a szőlő a városi polgár számára tőkebefektetést jelentett. Ha pénze volt, szőlőt vett, ha hirtelen kifizetést kellett eszközölnie, gyorsan eladhatta. Összehasonlítva az 1505-ös és 1510-es budai bortized-lajstromokat, a szőlőparcelláknak mindössze 41,5%-a volt ugyanannak a birtokosnak a kezén. Azaz, öt év alatt a szőlőparcellák gazdáinak több mint fele kicserélődött. Ez felveti a hitel kérdését is. Bár bankrendszer ekkor már létezett Európában, Magyarországon még nem nagyon éreztette hatását. Inkább csak arról maradt adat, hogy nagyon kevesen egy velencei bankban helyezték el a pénzüket. Amikor az augsburgi Fugger-cég a Thurzókkal társulva rátette kezét a magyar rézbányászatra és kereskedelemre, Budán is nyitott lerakatot. A Fuggerek banküzletekkel is foglalkoztak. 1527-es leltáruk szerint budai üzletükben szépszámú behajthatatlan követelésük maradt. Más adatok is igazolják, hogy a magyar adóst nehéz volt fizetésre kényszeríteni. Nem számítva az áruhitelt, amikor hitelben szállítottak valamilyen árut, a legegyszerűbb pénzkölcsönzési eszköz a már említett járadékvásárlás volt. Ebben az esetben a hitelt leginkább egyházi testületek nyújtották, ez által az ő kezükben lévő pénz folyt be az üzleti élet vérkeringésébe, és így hasznos volt. Az áruhitel behajtása egyszerűbb volt a normális kölcsönénél, ugyanis a hitelező jogosult volt a nem fizető adós polgártársát letartóztatni, így a városi hatóság általában az összpolgárság érdekét szem előtt tartva behajtotta a követelést. A birtokzálogosítás elsősorban a nemesek számára jelentett pénzszerzési lehetőséget, hiszen ők voltak a földbirtokosok. A polgárság legfeljebb hitelezőként került ilyesmivel kapcsolatba, pénzt kölcsönzött egy földesúrnak, és ennek fejében zálogba vett egy földbirtokot. Gyakoribb volt zsidóktól pénzt kölcsönözni. A zsidókat nem érintette az egyház kamatszedési tilalma, így akár kamatra, akár kézizálogra, pl. ékszerre, vagy más 53