Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - A „bűnös város" és politikai következményei

lasztóinak a voksaira számítottak, ahol a budapesti zsidóság túlnyomó része is lakott. Budán viszont a keresztény középosztály és a közalkalmazotti rétegek tömegei sorakoztak föl a keresztény- és a kormánypárt mögött. A második világháború kitörése után több fővárosi választást már nem tartottak, a szélsőjobboldali politikai erők (a nyilasok) ezért nem is juthattak itt komoly befolyáshoz, bár a kormánypártok községi megfelelői éppúgy erősen jobboldali iránybatolódtak, mint országos szinten. Az 1941. évi XIX. törvény nyomán a közgyűlés 108 tagja közül 34-től vonták meg a mandátumot, mert zsidónak minősültek. A helyükre behívott keresztény pótképviselők észrevehetően átrendezték a közgyűlési pártviszonyokat. A főváros tisztviselői között 1918 előtt olykor még zsidó származásúak is akadtak (Heltai Ferenc, főpolgármester), a Horthy-korban azonban ez többé már nem volt lehetséges. Viszont a fővárosi intézmények, üzemek, iskolák vezetői között 1942-ig mindvégig nagy számban akadtak zsidók, a zsidótörvények végrehajtásaként azonban mindőjüket elbocsátották állásaikból. A főváros autonómiájának a bővítése 1918 előtt is a mindenkori városvezetés állandó célkitűzései között szerepelt. Budapestnek az 1918/19-es eseményekben játszott kivételesen nagy szerepe miatt azonban ezt követően szóba sem jöhetett annak további tágítása. Sőt újból és újból veszélybe került már a puszta helyhatósági autonómia is, melyet 1918 előtt csak egyetlen alkalommal, 1906-ban függesztett fel a kormány, 1918 után azonban kétszer is rászánta magát erre a lépésre: elsőként 1920-ban, majd 1924-ben. Emellett folytonosan erősödött a központi államhatalom irányító és ellenőrző szerepe, miközben tovább csökkent a választott testületek hatásköre. Ezt a tendenciát jelezte az új fővárosi törvény megszületése is (1930. évi XVIII. te). A város idővel még annak a lehetőségétől is végképp elesett, hogy a kormányzó jelöltjei közül saját maga válassza meg a főpolgármestert, akit 1934-től Horthy nevezett ki. A Gömbös-féle kormánypolitika ugyanakkor időlegesen egységfrontba tömörítette a Wolff-pártot és a liberálisokat, akiknek együttes ellenállása végül meghiúsította, hogy a polgármester választás kikerüljön a város jogosítványai közül, és azt is sikerült elodázni, hogy a Nemzeti Egység Pártjának fővárosi tagozata magába olvassza a Keresztény Községi Pártot. Az 1930-as évek végén, Imrédy miniszterelnöksége idején azonban a Magyar Élet Pártja végül mégiscsak elnyelte az addig hatalmon lévő konzervatív községi pártot; igaz, a két párt már 1925-től együtt osztozott a város vezetésén. Ezzel végérvényesen lezárult a városvezetés Wolff-párti korszaka, melynek során a fővárosi autonómia fenntartásában érdekelt politikai 218