Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)
Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - A háborús évek és a forradalmak városa
vagy a Társadalomtudományok Szabad Iskolája (1905) megalapítása és rövidebbhosszabb ideig tartó működése. A szakmai és területi önmüvelő egyesületek szintén a századforduló és a századelő időszakában élték első virágkorukat, melyek kultúrházak építésére, könyvtárak, színjátszó társulatok és kórusok felállítására vezettek. Budapest, az ország gazdaságilag és társadalmilag legmodernebb, legpolgárosodottabb nagyvárosa éppen ezen adottságainál fogva vált fejlődésének 1900-al kezdődő időszakában a politikai és kulturális kísérletezés elsőrendű műhelyévé. A főként a községi politika közegében kibontakozó és az országos politikát uraló állagmegóvó liberalizmussal nyíltan szakító politizálás mellett a nyugat-európai kulturális modernizmus is itt és ekkor kezdte éreztetni jótékony hatását. A lassanként millióssá váló metropolis ekkoriban tett szert arra az imázsra, amely a kozmopolitizmus és a politikai-kulturális avantgardizmus jegyeivel ruházta fel, s ami miatt utóbb komoly támadások érték, majd heves ellenérzések kísérték. A háborús évek és a forradalmak városa Az első világháború a főváros életét igencsak ellentmondásosan befolyásolta. A haditermelést előnyben részesítő és közvetlen állami beavatkozáson nyugvó iparfejlődés kifejezetten kedvezett Budapest és a közvetlen környék (példa a Csepel sziget a Weiss Manfréd Müvekkel) gazdasági életének. A több hullámban, így 1914/15 telén, majd 1916 őszén jelentkező tömeges bevándorlás, továbbá a hátország életkörülményeinek a drámai romlása viszont úgyszólván katasztrofális hatást fejtett ki abban a városban, ahol mezőgazdasági önellátásra gyakorlatilag senkinek sem volt módja. Mindez így együtt a korábbiaknál is jobban kiélezte a társadalmi egyenlőtlenségeket: a hadimilliomosok feltűnő gazdagodása éles ellentétben állt az átlagemberek egyre nyilvánvalóbb és mind tömegesebb elszegényedésével. Ebből pedig oly mérvű szociális feszültség keletkezett, amely a háború végéhez közeledve gyakran nyílt utcai mozgalmakhoz vezetett. 1918-ban hadisegélyből élt a főváros 80 ezer családja, és legalább 200-250 ezren (a népesség egynegyede) pauperizáltnak volt mondható. E hatalmas tömeg szociális ellátásának a feladatát az állam mellett a városnak és a társadalomnak is magára kellett vállalnia. Az 1914-ben alakult Központi Segítő Bizottság például a segélyezést koordinálta, sőt maga is nyújtott segélyt abból a pénzből, amely a hadijövedelem megadóztatá209