Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - A modern kultúra fővárosa

ka (Ferenczi Imre), vagy a municipális művelődéspolitika (Wildner Ödön) Bárczy által szorgalmazott modernizálására és gyakorlati végrehajtására. Mindez pedig a közgyűlés szinte teljes kikapcsolását eredményezte, ami egyedül azért volt lehetséges, mert a nagypolgári érdekcsoportok hallgatólagosan jóváhagyták mindeme fejleményeket. A modern kultúra fővárosa A városháza élénk kultúr- és művelődéspolitikájával párhuzamosan, de tőle függetlenül is tovább erősödött Budapest tudományos és kulturális centrum szerepe. 1896 és 1914 között mintegy duplájára emelkedett a tudományegyetemi hallgatók száma. Ez is sürgette az egyetemi építkezések folytatását; új klinikák épültek a Baross utcában és az Üllői úton, majd átadták Lágymányoson a Műegyetem épületegyüttesét (1909). A közgyűjtemények tekintetében néhány új múzeum megnyitása (Mezőgazdasági Múzeum, 1896; Közlekedési Múzeum, 1899; Ernst Múzeum, 1912), valamint az érdemel külön is említést, hogy az Iparművészeti Múzeum 1905-ben, a Fővárosi Múzeum 1907-ben új épületbe költözött. A főváros színházi élete szintén arról tanúskodott, hogy Budapest a modern polgári viszonyok és életeszmények szinte kizárólagos korabeli hazai letéteményese számított. A hagyományos középosztály némileg konzervatív ízlését kiszolgáló Nemzeti Színház és Népszínház mellé a millennium évében csatlakozott a kifejezetten polgári kulturális igények kielégítésére hivatott Vígszínház, majd egy év múlva az inkább a kispolgárság ízlésvilágát szem előtt tartó Magyar Színház. Az utóbbit a szintén operettjátszásra szakosodó Király Színház szorította később háttérbe (1903). A Király Színház megjelenése egybeesett a már teljesen magyar jellegű operett megszületésével. Noha Lehár Ferenc Víg özvegye még Bécsben debütált 1905-ben, ám Kálmán Imre, Huszka Jenő, Jakobi Viktor, Kacsóh Pongrác és Szirmai Albert operettjei ettől kezdve Budapesten aratták legnagyobb sikereiket és nekik köszönhető, hogy Budapest hamarosan a műfaj egyik korabeli európai központjává nőtte ki magát. Végül, a századelő színházi modernizmusát az a Thália Társaság képviselte, amely 1904 és 1909 között naturalista-realista darabok színrevitelével, valamint ilyen szellemű rendezésekkel tüntette ki magát. Az operajáték terén a Népopera épületének átadása (1911) hozott némi változást: a Népopera 207