Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - A lakáshelyzet javítása és a községi szociálpolitika

Összességében 6200-6300 kifejezetten munkásoknak szánt lakást (és hálóhelyet, szükséglakást) teremtett a városnak ez a szociális beruházása. A teljes közületi (és nemcsak 1909 utáni) lakásépítési program mintegy tízezer új bérleménnyel gazdagította a fővárost, s ennek kétharmad részét a város finanszírozta, a kislakások négyötödét pedig telepszerűen alakították ki. A hatósági szociális lakásépítési program nyomán 1914-ben már 55 ezer ember, a főváros munkásságának tehát legkevesebb a tizede lakott állami vagy városi bérleményben. A községi beruházást kölcsönökből finanszírozták, az akció ennek ellenére sem bizonyult veszteségesnek, mert a hamarosan befolyó lakbérek fedezték a folyó ráfordításokat, a tőke törlesztését, sőt még a telekbér elszámolását is. A községi szociálpolitika a szegénygondozás terén is nagyott lépett előre ezekben az években. A kerületi elöljáróságok 1893-as átszervezésével a szegények segélyezése a kerületekhez került, amelyek ezt az új feladatot a kerületenként megszervezett közjótékonysági egyesületekkel, például a VIII. Kerületi Altalános Közjótékonysági Egyesülettel együtt közösen oldották meg. Az 1905-ben elfogadott, az 1875-ös rendelkezést felváltó szegényügyi szabályrendelet fellazította a be nem avatkozás liberális elvét és a szociális ellátásra jogosultak körébe ettől fogva a munkaképes szegényeket, valamint a fiatalkorúakat is beleértette. Az utóbbiak állami gondozása 1898 után került fokozatosan állami kézbe. Először a hét éven aluli, 1901-től a 15 éven aluli elhagyott (lelenc) gyermekek kötelező állami gondozásáról és neveléséről született törvény. Ennek nyomán 1902-ben a fővárosban meg is kezdte a működését a Magyar kir. Állami Gyermekmenhely, amely a lelencgondozás korábbi letéteményesének számító egyesületi karitász (Fehér Kereszt Egyesület) helyébe lépett. Az állami menhely elsősorban a törvénytelen származású elhagyott gyermekek előtt tárta szélesre az intézmény kapuit, ami indokoltnak is tűnt, hiszen a századelőn minden negyedik fővárosi újszülött volt törvénytelen származású és az ő későbbi sorsuk igencsak bizonytalannak mondható. A szegénysegélyezés nyílt (pénzbeni és természetbeni) rendszerének a munkaképes szegényekre történt kiterjesztése azonban nem hozta magával az alanyi jogosultság elvének maradéktalan elfogadását. Ráadásul az e célra fordítható pénzforrások továbbra is fölöttébb szűkösek maradtak. A segélyezést tekintve ugyanakkor fontos eseményként említhetjük, hogy 1913 folyamán sor került munkanélküli segély kísérleti jellegű folyósítására is. A fővárosban a háború előestéjén 20 ezer munkanélkülit regisztráltak egy statisztikai felmérés során, ám közülük végül csupán 15 00an jutottak hozzá a heti 3-8 koronás segélyhez 2-6 heti időtartamban. 204