Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)
Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - A fővárosi autonómia és határai
ma vetődött fel kiélezett formában az egyesítés kormányzati szándékát latolgató pesti és budai elit szeme előtt. Érdekes, hogy a városegyesítést ellenzők mind a két oldalon hallatták a hangjukat. S úgy tűnik, a kortársak Pesten és Budán egyaránt érzékelték vagy inkább csak megsejtették az integráció számukra hátrányos következményeit is. Vitathatatlan, hogy az egyesítés mindenekelőtt a népesebb és az egyúttal gazdaságilag Budánál jóval erősebb Pest számára ígért némileg több előnyt; ennek ellenére a pesti városvezetés szintén kifejezésre juttatta aggályait a német Buda fővárosi státusba emelésével szemben. Ami azért is helyénvalónak tűnhetett, mivel Budapestnek az éppen csak születőben lévő magyar nemzetállam politikai és kulturális központjává kellett rövid időn belül válnia. Az időben előre futva fel tehetjük a kérdést: kinek a félelmeit igazolta vajon inkább az idő? Bizonyos, hogy Budának akadt több félnivalója, mivel a nagyvárosi fejlődés dinamizmusa a XX. század elejéig kétségkívül főként a pesti oldal számára hozott előnyöket. Más kérdés, hogy Buda közigazgatási önállóságát konzerválva sem kaphatott volna úgy lábra, mint ahogy arra az egységes Budapest részeként utóbb mégiscsak lehetősége nyílt. A fővárosi autonómia és határai Akkor, amikor a három város fővárosként történő egyesítése a törvényhozás napirendjére került, már javában folyt a városi törvényhatóságok helyzetének jogi rendezése. Az 1870. és 1871. évi törvények megalkotásával a kormány célja az volt, hogy az állam modern alkotmányos berendezkedéséhez igazodva újítsa meg a városi (és megyei) önkormányzatokat. A másik, a be nem vallott cél az volt, hogy az önkormányzatok autonómiáját csorbítva, főként a megyéknek a rendi időkben, központi államhatalmi ügyekben élvezett jelentős politikai befolyását visszaszorítsák. Mindez megkövetelte, hogy a helyhatóságok döntéshozó szerveit, mindenekelőtt a helyi parlamenteket (a törvényhatósági bizottságokat) polgári társadalmi alapokra helyezzék. Ezt a célkitűzést lett volna hivatva szolgálni az elsőként a kiegyezés után meghonosított virilis rendszer. Ennek értelmében a helyi legnagyobb adófizetők elitje és a jómódú diplomás értelmiség (akik adóját kétszeresen számították a virilis jegyzékek összeállítása során) automatikusan helyet kaptak a megyei és városi törvényhatósági bizottságokban, ahol a tagság fele része belőlük 131