Szekeres József: A pesti gettók 1945 januári megmentése - Várostörténeti tanulmányok 5. (Budapest, 1997)
A budapesti rendőrség tevékenysége a nyilas hatalomátvételtől a főváros körüli ostromgyűrű bezáródásáig
népszerűtlenné vált a nyilasok előtt s katonai jellegű átszervezését sem támogatta, gazdasági területre helyezték át. Utóda dr. Sédey Gyula főtanácsos, majd rendőrtábornok, főkapitányi ideiglenes megbízását azzal „szerezte" meg, hogy meggondolatlanul támogatta Hódosy átszervezési terveit. A rendőrség katonai felépítésű szervezetté történő átalakítását a törvénytelen úton, külső fegyveres támogatással hatalomra került nyilasok hajtották végre, ami azt eredményezte, hogy a többezres létszámú belső karhatalmi erő, a katonai kötelmi rendszabályok életbeléptetése útján, a törvénytelen rendszer engedelmes végrehajtó eszközévé vált. A katonai átszervezés megkönnyítette a hiányos fegyverzetű rendőri erők harc vonalbeli bevetését és céltalan feláldozását az ostromlott főváros utcáin. Sédey, aki a főkapitányság légoltalmi vezetőjeként a pusztító hatású légitámadások kárainak szakszerű és gyors helyreállításával elismerést vívott ki magának, semmit sem tett a megbízatás elnyeréséért. Eléggé naivan egy már korábban felvetődött átszervezési intézkedést helyeselt. A kivárás álláspontjára helyezkedő, a rangsorban előtte álló kollégáinak a megbízást elhárító állásfoglalása miatt nem térhetett ki a kétesértékű kinevezés elől. Felkeltette így személye iránt a nyilas Hódosy figyelmét. A felsőbbség utasításainak feltétlen végrehajtásának szellemében, a nyilas terror kiváltotta félelem légkörében az a meggyőződése alakult ki, hogy számára nem is lehetséges más megoldás, mint a megbízás elfogadása. " A nyilaspált a detektívtestület munkájával sem volt megelégedve, ezért elhatározták a testület átképzett nyilas pártszolgálatosokkal történő megerősítését. Hain Péter, dr. Kotsis és Koltai nyilas detektívfelügyelők vezetésével az Andrássy út 60. sz. alatti Hűség Házában tanfolyamot rendeztek, amelyen 34 nyilas pártszolgálatost detektívnek képeztek ki. A tanfolyam elvégzését követően, nyilas megbízottként ellenőrzési teendők végzésére osztották be az újsütetű „detektíveket". Nem szolgálati feladatokat végeztek, hanem a szolgálattevőket felügyelték. A vezénylési terveket nyilaspárti főkapitány sági megbízottként Szálai Pál hagyta jóvá. Az új detektívek között szerepelt a borbélysegédből a Royal szállóban székelő VII. ker-i pártszolgálatosok vezetőjévé előlépett Lucska Vilmos is, akinek egyéb tettei mellett, az 1945 januári gettópogrom végrehajtásában jutott volna vezetőszerep. 64 A budapesti zsidó lakosság három csoportba történő szelektálását követően a külföldi védettséghez jutott, jobb összeköttetésekkel és anyagiakkal rendelkezők, a városban maradt zsidóság mintegy harmadrésze, 50-60 000 fő, a nemzetközi gettóba zártan, a külföldi követségi épületekben, vagy azok és a Nemzetközi Vöröskereszt által védettnek deklarált házakban, kórházakban, egyéb intézményeikben 53