Szekeres József: A pesti gettók 1945 januári megmentése - Várostörténeti tanulmányok 5. (Budapest, 1997)
A két pesti gettó megmentésének tényezőiről
felől támadó szovjet csapatok feltartóztatására ismét a frontvonalra vonult el, bármennyire is különbözött az ittlévő német politikai tábornokoktól, saját hatáskörében nem adhatott parancsot a gettó elleni akció leállítására. Minden bizonnyal a német katonai előírásoknak megfelelően a beérkező hírekkel kapcsolatban rádió útján tájékoztatta felettesét az SS altábornagy Pfeffer-Wildenbruch városparancsnokot és kikérte annak utasítását. „Órák teltek el kínos várakozásban" — idézte Lévai Jenő a túlélő szemtanúkat, míg végre megszületett a kedvező döntés a német tábornok részéről. A gettó elpusztítását megtiltó parancs kiadásában kétségtelenül szerepe volt annak a tényezőnek, hogy a magas rangú német tisztek a számukra kedvezőtlenül befejeződő háború utáni jövőjükkel kapcsolatban gondolkodni kezdtek és a várható felelősségrevonást, vagy súlyos megtorlást nem kívánták még tetézni a budapesti gettó lemészárlásának szörnyű vétkével. De nemcsak erről volt szó, hanem távolabbi összefüggések is közrejátszottak. Pfeffer-Wildenbruch is függött felettesétől, Himmlertől. Kasztner és a Himmler által megbízott SS alezredes, Becher budapesti, németországi és svájci tárgyalásain a zsidógyilkolás általános leállítása mellett a fő kérdés a budapesti zsidóság életének megkímélése volt. A megmaradt dokumentumok szerint a túlélésre játszó Himmler az összeomlás előestéjén sem változtatott 1944 késő nyarától követett irányvonalán és 1945 januárjában is a pesti gettó megkíméléséről kiadott korábbi parancsának érvényességét erősítette meg az utasításáért rádión keresztül hozzá forduló Pfeffer-Wildenbruch számára. A gettó felszabadítása előtti legutolsó pillanatban, amikor a legnagyobb volt a veszély a gettólakók életbenmaradása, túlélése szempontjából, a nyilas vezérkar egy tagja, két magyar katonaszökevény, egy német tábornok és az SS városparancsnokon keresztül maga Himmler „védte meg" a 70 ezer pesti zsidót a közvetlen legyilkolástól. Kétségtelen, hogy erre a fordulatra csakis 1945 januárjában, a náci birodalom közvetlen összeomlásának körülményei között kerülhetett sor. Egy-két évvel korábban a náciknak az európai zsidóság megsemmisítésére folytatott háborújának gyilkos eseménysorozata közepette ilyen döntés semmiképpen sem születhetett volna meg, hiszen 1944 kora nyarán a magyarországi, vidéki és pestkörnyéki csaknem félmilliónyi lélekszámú zsidóság deportálása és többségüknek gázzal történő meggyilkolása éppen az SS irányító közreműködésével történt. Talán egyedül az 1945. február 11-i várbeli kitöréskor a Retek utcában életét vesztő Schmidhuber részéről figyelhető meg az események fennmaradt leírásából emberi 127
