Szekeres József: A pesti gettók 1945 januári megmentése - Várostörténeti tanulmányok 5. (Budapest, 1997)

A két pesti gettó megmentésének tényezőiről

magatartás a nyilasok által kiirtani tervezett gettólakók sorsával kapcsolatban, amikor és ahogyan a Szálai által közöltekre reagált. Az események menetéből könnyen levonható az a következtetés, hogy a sematikus, akár baloldali, akár jobboldali indíttatású történetírásnak az 1945 után közreadott, a budapesti gettó fennmaradására vagy túlélésére vonatkozó produktumaiban a szerzők rendre megkerülik a gettó sorsának alakulására döntő kihatással bíró tények és számukra érthetetlen reagálások, magatartásformák és állásfoglalások bemutatását s még inkább azok magyarázatát. Bármilyen érthetetlennek és hihetetlennek tűnik az 1944 augusztusától 1945. január 18-áig terjedő időszakban a budapesti zsidóság nagyobb részének túlélésében és a budapesti gettók fennmaradásában a saját túléléséhez eszközöket kereső SS vezérnek, Himmlernek jutott a döntő szerep. Bármilyen szánalmasnak is tekinthető Himmler és az SS alibikeresése, a budapesti zsidóság életének megkímélését a nácik egyrésze, mint például Becher SS alezredes is, adunak tekintette a közelgő felelősségrevonás alkalmával a saját életéért folytatott küzdelmében. A pesti gettók túlélésében alapvető szerepe volt a cionista mentőbizottságnak, a Waadának is. A mentőbizottság két vonatkozásban járult hozzá lényeges mértékben a gettók fennmaiadásához. Első helyen az SS-el folytatott, gyakorlatilag már 1944. áprilisában meginduló tárgyalások említendők. A Waada tárgyalásai arra irányultak, hogy ,,... a baj megelőzését a forrás eredeténél kísérelte meg — amint az eredmény mutatja — nem is sikertelenül."

218 A Waada vezetők visszaemlékezései szerint a tárgyalások folyamata képezte az ún. nagy vonalat, amelyet először Joel Brand, majd Kasztner Rezső irányított. A mentőbizottság tevékenységének másik igen fontos területe volt a gettók és gyermekmenhelyek élelmiszerrel történő ellátása. E téren a Nemzetközi Vöröskereszt A. osztályának formai bekapcsolásával Komoly Ottó, a mentőbizottság elnöke, majd 1945. január 1-jei meggyilkolását követően a bizottság anyagi működését irányító Biss Endre munkássága bizonyult alapvetőnek a gettóba betereltek éhhaláltól való megmentésében. Az élelmiszerek megvásárlásához nélkülözhetetlen pénzeszközöket a Joint küldeményei, a Nemzetközi- és a Svéd Vöröskereszt, továbbá a semleges követségek adományai biztosították. Közreműködött a nagy gettó élelmiszerellátásában a háború ötödik évében már csak csekély készletekkel rendelkező főváros, olymódon, hogy saját élelmiszer tartalékaiból és saját pénzügyi kereteinek terhére szállított a gettó közös konyháinak élelmiszer alapanyagokat, mint például étolajat és a katonaság is, amely az 128