Szekeres József: A pesti gettók 1945 januári megmentése - Várostörténeti tanulmányok 5. (Budapest, 1997)

A nyilasok gettó-likvidálási terveinek meghiúsítása

A gettó elpusztítására tervezett nyilas akcióra nem került sor, de még két rettegéssel, harci eseményekkel terhes nap volt hátra a gettó felszabadulásáig. A Pest feladásáig még hátralévő két nap folyamán — 1945. január 16-án adta ki PfefferWildenbruch a pesti oldal kiürítésére vonatkozó parancsát — a nyilasok figyelme elterelődött a gettóban lévő üldözöttekről. A csomagolás, a rablott értékek biztonságba helyezése és a menekülés kérdései kerültek előtérbe. Január 18-án hajnalra a gettót elfoglalták a szovjet csapatok s ugyanezen időpontban robbantották fel az utolsó még épségben lévő Duna-hidat, a Lánchidat a Budára menekülő németek. Az esemény kortárs és szemtanú krónikása, Lévai Jenő beszámolója fél évszázaddal a történtek után is megrázó erővel hat az olvasóra: „Ezrek és ezrek esnek neki az átkos palánknak, amely elválasztotta őket otthonuktól. Sárgacsillagos tömegek áramlanak szét a város minden részébe, batyuval és anélkül, keresve hozzátartozóikat és főleg élelmet. Bent a gettóban rémes kép: mindenfelé, lakásokban, pincékben, utcákon, tereken halottak százai feküsznek. Nyilasok, németek áldozatai, harcok elesettéi, bombák, aknák által elpusztultak tetemei hevernek temetetlenül vérükbe fagyva. Ruhában, vagy attól megfosztva, megrabolva. Körülöttük járnak, rohannak, látszatra érzéketlenül a gettó kiszabadult félhalott, félőrült rabjai. Ólomszürke, borostásarcú, vagy szakállas férfiak, petyhüdt, öregarcú, kendőzetlen nők. A gettó pincéiből hetek halálizgalmai után a föld felszínére előbújt éhséggyötörte élő halottak... A levegőre, a napfényre jöttek... Sírnak, imádkoznak és rohannak... El innen, el a gettóból, el arról a helyről, ahol annyit szenvedtek és ahonnan oly kevesen remélték csak hitükben, Istenben bízva, hozzá könyörögve, hogy valaha is előkerülhetnek, hogy életüket megmenthetik. S most már rohannak el az életbe! Keresni a hozzátartozókat, az apák és anyák gyermekeiket, nagyszülők unokáikat. Valakit, aki talán szintén keresi őket e percben, valakit, akihez tartoznak... És helyet, ahol letelepedhetik a gettó üldözött vadja, a sárgacsillagos zsidó, ahol végre nyugodtan álomra hajthatja fejét. Élet kezdődik újra számára is és a vele a sok újabb csalódás..." Az újabb csalódások sokasága nem is váratott hosszú ideig magára. Kétségtelen tény, hogy a szovjet csapatok szabadították fel a gettót, amelynek sorsa a náci-nyilas hatalmi rendszer további fennállása esetén, hasonlóan más európai gettókhoz, a jóakaratú magyar és nem magyar emberek minden erőfeszítése ellenére, miden valószínűség szerint a pusztulás, lakóinak elhurcolása és legyilkolása lett volna. De a „felszabadító" szovjet csapatok magatartása, viselkedése a halál torkából menekült emberekkel szemben hasonló volt, mint más budapesti százezrek esetében. 120