Szekeres József: A pesti gettók 1945 januári megmentése - Várostörténeti tanulmányok 5. (Budapest, 1997)

Az 1945 januári nyilas tömeggyilkosságok és a nagy gettó lemészárlására történő előkészületek

rendelet kiadását követően a gettó közlekedése csak a két Wesselényi utcai kapun keresztül volt megoldható s az engedély nélkül belépőket „... az ott elhelyezett karhatalmi alakulat azonnal felkoncolja."

1 Belépés csak Rettmann Kurt, a nyilaspárt budapesti főkerületvezetője, Nidosi Imre, budapesti kai-hatalmi vezető, a VII. kerületi nyilas pártszervezet vezetője, vagy a zsidóügyi kormánybiztos által láttamozott szolgálati jegy alapján volt lehetséges. A rendelet meghatározta a gettóval kapcsolatos hivatalos ügyek intézőinek körét is, kimondva a Zsidó Tanács, a nyilaspárt összekötője és az ügyeletes rendőrtiszt illetékességét.. E rendkívüli figyelemreméltó rendelet többoldalú s egymással ellentétes jelentőséggel bírt kiadásának pillanatában. Elsődlegesen azt szükséges leszögezni, hogy a kortársak visszaemlékezései szerint megfogalmazását Stöckler Lajos végezte és Szálai Pál, együtt eljárva a jóindulatúnak bizonyuló Lőcsey Ödön rendőr őrnagy, zsidóügyi kormánybiztossal, íratta alá dr. Vájna Ernővel. Pozitív szerepe a gettó megmenekülése szempontjából annyiban volt, hogy kiadását követően legalizálta a Szalai-Sédey által a gettó védelmére kiküldött és a Zsidó Tanács Síp utcai székházában elhelyezett két tisztből és 100 rendőrből álló karhatalmi alakulat létét és tevékenységét. A szemtanú Lévai Jenő szerint: ,,E naptól fogva ezek a rendőrosztagok a nyilas pártszolgálatosokkal együtt vegyes őrségeket szolgáltattak a kapuknál és vegyes járőröket is, hogy a gettóélet biztonságának legalább az illúzióját keltsék. (A ... gettólakók tömege előtt a rendőrök felvonulásának mindenesetre rendkívül kedvező erkölcsi hatása volt.)... A rendőr-nyilas kapuőrök mindenféle illetéktelen fegyveres beszivárgását kétségtelenül meg is akadályozták és ennek az intézkedésnek köszönhető, hogy a gettó felszabadításáig azután még következő súlyos napok nagyobb tömegben nem szedték az áldozatokat." Felvetődik másrészt az a kérdés, miért éppen 1945. január 10-én, amikor a gettó elpusztítására vonatkozó végleges terv kialakult, adta ki Vájna Ernő a gettólakók védelmét szolgáló rendeletet? E kérdésre a választ Domonkos Miksa, a Zsidó Tanács által szervezett gettórendőrség vezetőjének 1948. március 24-i, Nidosi Imre büntetőügyében tett tanúvallomása adja meg: ,,... magyarázatul hozzáfűzni kívánom, hogy Vajnát ezen nyílt rendelet kiadására nem az emberi belátás, vagy a jóakarat vezette, hanem egész egyszerűen arról volt szó, hogy Vajnáék féltek a gettóban összetömörített 72.000 embertől, amely embertömeg felizgatott állapotban egy kitörés esetén komoly veszélyt jelentett volna az aránylag elszigetelt és lényegében fegyelmezetlen nyilas csoportokkal szemben. A másik meggondolás, amelyik Vajnát ezen rendelet kiadására késztette, valószínűleg az volt, hogy a gettó 110