Czaga Viktória: Házmán Ferenc, Buda utolsó polgármestere - Várostörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 1997)

III. rész - Az utolsó budai polgármester

voltak, s a megvalósítására alakított bizottmányban a régi barátok — Hunfalvy János, Ráth Péter, Heinrich János — is helyet kaptak, de megnyerte a várostervező Reitter Ferencet is. 294 Házmán kilenc pontos javaslatban tervezte — többek között — a Vár erődítmény jellegének megszűntetését, a Várba vezető utak kiépítését, a Dunapart szabályozását, a Lánchíd megváltását, egy másik híd építését, a város vízvezeték-hálózatának kiépítését, Buda egyes területeinek zöld-, illetve üdülő­övezetté alakítását. A vízvezeték-hálózat kiépítését különösen a szívén viselhette a budai polgár­mester, aki száműzetésének ideje alatt New Yorkban megismerhette a nagyváros nyújtotta kényelmet és komfortot, s hazatérve nemhogy a Városházán, de még a lakásán sem találkozott vezetékes vízzel, egyéb komfortról nem is beszélve. Az Amerikában magyar borok eladásával is foglalkozó Házmánnak az 1867. év őszének szüreti kilátásai arra nyújtottak jó alkalmat, hogy tapasztalatai alapján ki­fejtse véleményét : a magyar szőlő és bortermelés nemcsak Budán, hanem az egész országban alacsony színvonalon áll, ezért az ipari és kereskedelmi miniszter­hez kell fordulni egy országos alap létrehozásáért, amelynek célja lenne, hogy éven­ként fiatal magyar gazdák mehessenek Franciaországba, a Rajna-vidékre tanul­mányútra azért, hogy „maholnap oly borunk legyen, melyet a világba lehessen küldeni."" Buda város nem sokáig élvezhette polgármestere közvetlen irányítását: 1869­ben országgyűlési képviselővé választották a budai II. kerületben, s akkor Házmán lemondott polgármesteri állásáról. Az április 1-i közgyűlésen azonban — amelyen a városi képviselők elismerték, hogy fáradhatatlan működése eredményeképp, még ha az rövid volt is, Buda városa ,,minden irányban felvirágzásnak indult", „külö­nösen roncsolt pénzbeli viszonyainak rendezése" tekintetében, éppen ezért, hogy 293 MOL Bm ált. i. 1867-11462 sz., 1870-3323. sz.; továbbá: 1. a 289. sz. jelzetet; Országh S., 1868.: Buda város tanácsának végjelentése 1867-ből. 294 BFL, Bvlt Közgyűlési jkv. 1868. január 7. 295 Bp-i Közlöny, 1868. január 9.; (A Pesti Napló még 1873. február 5-i számában is a budai Vár várjellege megszüntetésének akadályáról ír). 296 BFL, Bvlt Közgyűlési jkv. 1867. szeptember 25. 297 L. 296. sz. jelzetet; N. Czaga V., Értelmiségi pályaképek, 1991. 368. p. 110

Next

/
Thumbnails
Contents