Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

II. Intézményrendszer és döntési mechanizmus - 4. Bárczy polgármesterré választása és az egyesített községi párt megalakulása

korábban általában szabadelvű párti képviselőket küldtek a parlamentbe. Vázsonyi a Terézvárosban ellenjelölt nélkül, a koalíció hivatalos támogatásával lett képviselő. Különösen nagy feltűnést keltett a VII. kerületi eredmény, ahol az Ehrlichék által alkotmánypárti színekben indított Márkus József, a lemondott főpolgármester maradt alul a függetlenségi Barabás Bélával szemben. Márkus a választás előtt maga nyilatkozott úgy, hogy itt nem is annyira a képviselő személye, mint inkább a városi klikk uralmának megtörése vagy fennmaradása a tét. Az mindenesetre a közgyűlési többség frontemberei számára is világos volt, hogy az általános választójog küszöbön állónak vélt korszakában a hagyományos kerületi politikai csoportokra és a választók meghatározott körének ezeken keresztül történő mozgósítására épülő rendszer nem biztosítja a politikai túlélést. Jelentősen növelte az aggodalmat körükben, hogy az év végén törvényhatósági választás is esedékes volt. Tavasszal még mindenki arra számított, hogy a főváros országgyűlési mandátumai után a törvényhatósági helyeket is a kormányra került volt ellenzék fogja elhódítani, bármilyen törvény alapján tartsák is a választást. Vázsonyi kezdetben maga is úgy értelmezte az áprilisi paktumot, hogy annak lényegét a választójog azonnali széles körű kiterjesztése jelenti. ' A Függetlenségi Párt soraiban a választási kampány és a győzelmet követő eufória idején elharapódzó konzervatív-nacionalista hangulat, a lappangó antiszemitizmus és Budapestellenesség félreérthetetlen felszínre törésének számos megnyilvánulása elmélyítette a már a válság napjaiban is érzékelhető szakadékot Vázsonyi és a koalíció zöme, kiváltképpen pedig Polónyi mint e magatartásformák jellegzetes képviselője között. A választójogi ígéretekkel kapcsolatos halogató magatartás pedig végképp lehetetlenné tette a szoros együttműködés fenntartását. A választások után azonnal napirendre került a főpolgármesteri és a polgármesteri tisztség betöltésének kérdése. A főpolgármestert a közgyűlés az uralkodó három jelöltje közül választhatta. Az uralkodó számára a kormány terjesztette elő a jelölteket, de előtte általában széles körű konzultációt folytattak a törvényhatósági bizottságban jelen lévő befolyásos csoportosulások vezető képviselőivel. A koalíciós kormány ezt elmulasztotta, amit a törzsfőnökök az autonómián esett súlyos sérelemnek minősítettek. Ebben persze jogilag nem volt igazuk, hiszen a törvény 115 A Polgár 1906. május 3.; május 5. 116 A Polgár 1906. április 6. V.V.: A megmentett jövő 67