Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

IV. Környezetalakítás és szolgáltatások - 4. Szociálpolitika és kultúra

mélyt kitoloncolták (akkor is, ha hosszabb ideje Budapesten élt és másutt semmiféle megélhetési lehetősége nem volt), a helybeli illetőségűeket a kerületi elöljáróságoknak kellett volna „munkára szorítani". Noha a kilencvenes évek vitáiban már fel-felmerült az a szempont, hogy munkaképes egyén önhibáján kívül is kerülhet olyan helyzetbe, hogy létfenntartását nem tudja biztosítani, ez nem emelkedett a hivatalos álláspont rangjára, és a szegényügyi politikában nem vont maga után érdemi átalakulást. A meghatározó törekvés változatlanul az volt, hogy a hatalmas bevándorló tömeg, amennyiben a keze munkájából megélni nem tud, ne jelentsen terhet a város számára. A kor liberális szemlélete alapjában még mindig csak a koruknál vagy testi állapotuknál fogva munkaképtelenek létfenntartását volt hajlandó bizonyos fokig a közhatalmi felelősség szférájába tartozónak tekinteni. Némi változást hozott, hogy a kerületi elöljáróságok 1893. évi újjászervezésével a szegényügyi igazgatás döntő részét a kerületekhez decentralizálták. Az elöljáróságok e feladatkörben szoros együttműködést alakítottak ki a kerületenként szervezett általános közjótékonysági egyesületekkel. A mintaadó a VIII. kerület volt, nem utolsó sorban a szociális gondozás terén igen ambiciózus Hanvai Sándor elöljáró erőfeszítéseinek köszönhetően. A VIII. Kerületi Általános Közjótékonysági Egyesület a kerületi választmány kezdeményezésére jött létre 1895 októberében, miután a válaszmány megállapította, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel a szegényügyet kezelni nem tudja. Az egyesület által fenntartott népkonyha és munkásotthon az elöljáróság épületében kapott elhelyezést, 1899-ben pedig, országosan is úttörő kísérletként, foglalkoztató műhelyt rendeztek be. Alapelvük az volt, hogy mindenekelőtt munkát nyújtanak, ha feltétlenül szükséges, akkor az illető viszonyainak megfelelő természetbeni segélyt, pénzsegélyt pedig legfeljebb kivételes esetekben. 1902-ben az egyesület és az elöljáróság közösen kezdeményezte, hogy a főváros által a millennium emlékére tett 2 millió korona alaptőkéjű alapítvány kamatait, amit kulturális és közjótékonysági célokra szántak, fordítsák a kerületben népház építésére, amely egyesítené a „tömegnyomor enyhítésére" alkalmas, addig szétszórtan működő intézményeket. Az alapítvány felhasználásáról akkor már évek óta folytak a tárgyalások. Ezek eredménye az az elhatározás lett, hogy a kamatok „népkönyvtárakkal kapcsolatos 456 Vö. Melinz - Zimmermann, 1995/a. 343-349.; Vörös, 1991. 51-58. 457 A Budapesti VIII. kerületi Általános Közjótékonysági Egyesület első tíz évi működésének története és az 1905. évről szóló évkönyve. Bp., 1905. 11-30. 241