Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

II. Intézményrendszer és döntési mechanizmus - 1. A főváros autonómiája

ták. Ennél nem kisebb jelentőségű volt a katonai laktanyáknak a város belterületéről történő kitelepítése és a város terjeszkedésének útjában álló Újépület lebontása. A pénzügyi terhek oroszlánrészét az állami költségvetés vállalta. A főváros 5,6 millió forintért megvásárolhatta a városháza céljára kiszemelt Károlykaszárnyát, az Újépület területének köztérré alakítandó része és a Gellért-hegyi citadella pedig ellenszolgáltatás nélkül került a tulajdonába. Mindkét törvény gondoskodott a kitüntetett helyeken kívánatos gyors ütemű beépítést előmozdító speciális adómentességekről is. Az előbbi két törvény éppúgy Wekerle Sándor nevéhez fűződik és az ő személyes alkotásának tekinthető, mint a „székesfőváros fejlesztéséről és háztartásának rendezése végett teendő állami intézkedésekről" szóló 1908. évi törvény. Ez elsősorban arról ismert, hogy ennek alapján vásárolták meg József főhercegtől a Margitszigetet a Fővárosi Pénzalap részére. A törvény fő célja emellett kifejezetten az önkormányzat megrendült pénzügyeinek szanálása volt. A főváros az államrendőrség költségeihez addig felerészben járult hozzá, ezt most 800 000 korona fix összegben rögzítették. Ami nemcsak mentesítést jelentett a további növekedéstől, hanem igen komoly leszállítást is, hiszen a hozzájárulás összege a megelőző években nemegyszer haladta meg ennek kétszeresét. Egy további régi sérelem — a fogyasztási adókból eredő jövedelem növekménye nagy részének elvonása az állam által — orvoslása gyanánt átengedték a fővárosnak az ital mérési illetékből befolyó összeget. E két intézkedés, a községi adópótlék emelésével együtt, alkalmas volt a fővárosi költségvetés hiányának eltüntetésére, és megteremtette a Bárczy-korszak nagyarányú kölcsönfelvételeinek feltételeit. Kilátásba helyezte a törvény a főváros által az államkincstártól megvásárolt Sáros (Gellért)-fürdő vételárának visszatérítését, amennyiben a főváros azt 1912-ig, a Rudas-fürdőt pedig 1915-ig újjáépíti. Bármennyire fontos volt is bizonyos pontokon az állami költségvetés segítsége, a főváros önkormányzata pénzügyileg alapvetően a saját lábán állt. Nem az önkormányzat rendelkezésére álló pénzügyi erőforrások szűkössége ragadtatta a tanácsot 1889-ben, az igazgatási reformtervek kapcsán, arra a kijelentésre, hogy ,,a fővárosnak ma tényleg nincsen annyi autonómiája sem, mint az utolsó községnek",

30 és 27 MT. 1893:XIV. te. 28 MT. 1894:XX. te. 29 MT. 1908:XLVIII. te. 21