Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

II. Intézményrendszer és döntési mechanizmus - 1. A főváros autonómiája

Bárczy sem emiatt beszélt az 1907. évi költségvetés előterjesztésekor elmondott programbeszédében „álautonómiáról". A pénzforrások felhasználása terén volt annyira korlátozott az önállóság, ami megokolttá tette ezeket az értékeléseket. A főváros egyesítéséről és szervezetéről szóló 1872:XXXVI. te., mint ismeretes, a polgári alapokra helyezett helyi igazgatási rendszer kiépítésének egyik utolsó láncszeme volt. E törvénykezési munka során figyelemmel kellett lenni a helyi — elsősorban persze a vármegyei — autonómiáknak a reformkor és '48 politikai hagyatékában betöltött különleges szerepére, miközben ezt a szférát sem lehetett függetleníteni a dualista rendszerbe beépített abszolutisztikus elemektől. A törvényhatóságokat a helyi ügyeken túlmenő politikai jogosítványokkal ruházták fel, és mozgásterüket úgy igyekeztek alakítani, hogy hatékonyan fel tudjanak lépni, ha Magyarország kivívott alkotmányos önállóságának csorbítására történne kísérlet. Ezt nem volt egyszerű összeegyeztetni azzal az igénnyel, hogy a dualizmus alapján álló alkotmányos kormány kellő biztosítékokkal rendelkezzen a közigazgatás folyamatosságának biztosítására. Már csak azért sem, mert az önkormányzatok hatékonyan szervezett modern szakapparátusa, különösen vidéken, az 1870-es évekre még nem épült ki kellő mértékben. A megyéknél kevesebb jogot adni a fővárosnak sem lehetett, így a fővárosi törvény a megyékével lényegében megegyező közjogi-politikai jellegű hatáskört biztosított. Következésképpen nem mentesülhetett a főváros az ezt ellensúlyozó erőteljes adminisztratív centralizációtól sem. A fővárosi törvény elvileg mint két, világosan elkülönített alapfeladatot határolta el az „önkormányzat gyakorlását" és „az állami közigazgatás közvetítését" (2. §.). A fővárosi közgyűlésnek azonban az elvileg tisztán önkormányzatinak minősíthető ügyekben hozott fontosabb határozatai is csak kormányzati jóváhagyás után voltak végrehajthatók. A belügyminiszter jóváhagyására szorult a főváros költségvetése. Ugyancsak miniszteri jóváhagyás kellett a költségvetésben elő nem forduló terhes szerződések kötéséhez, közművek létesítéséhez, 25 000 forintot meghaladó értékű ingatlan szerzéséhez vagy elidegenítéséhez, kölcsönfelvételhez, hivatalok rendszeresítéséhez és megszüntetéséhez, helyi adók és illetékek megállapításához (4. §., 10. §.). Valójában a kormány jóváhagyási joga jóval szélesebb 30 Kamermayer, 1890. 70. 31 FK. 1907. március 5. 523. 32 Vö. Sarlós, 1976. 38-97., 111-115. 22