Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

IV. Környezetalakítás és szolgáltatások - 1. Épített környezet

övezeti szemléletével. Megtiltotta az építkezést az alapvető közművekkel — vízvezetékkel, csatornázással — el nem látott területeken. A zártsorú övezetben ugyanakkor a telkeket továbbra is korlátlan mélységig engedte beépíteni, nem tartalmazott az udvari lakások szaporítását, a telkek uzsorakihasználását korlátozó előírásokat." Miközben a népesség zöme a város kiterjedéséhez mérve aránylag kis területen, bérkaszárnyák levegőtlen, szoba-konyhás udvari lakásaiban zsúfolódott össze, a lakásreformerek abban látták a megoldást, hogy a város igyekezzen a maga eszközeivel előmozdítani családi házas övezetek keletkezését, illetve tágabb értelemben a kertvárosias életforma feltételeinek kialakítását a külterületeken. Ez felvetette az új típusú agglomerációs folyamatok jelentkezésének és ezzel a környékbeli községek „bekebelezésének" problémáját. E községek társadalmi-települési arculatát nemcsak hogy döntően alakította a város vonzása, de a századforduló körül már tömeges jelenség volt a budapestiek kitelepülése is, a közlekedési összeköttetés kiépülése pedig lehetővé tette a mindennapos ingázást. A kitelepedést nem utolsó sorban az ösztönözte, hogy a környéken lehetőség nyílt a fővárosi építési szabályozás által úgyszólván kizárt, viszonylag olcsó családiház-építésre. A lazább építési szabályozás ide terelte az építő tevékenységet, miközben a főváros hatalmas külterületei még úgyszólván szűz területnek számítottak. A fejlődés ezen településeknek a várossal történő tervszerűtlen összenövése felé mutatott, miközben a közigazgatási széttagoltság és az egységes szabályozási terv hiánya lehetetlenné tette az út- és közműhálózat összehangolását éppúgy, mint a fővárosi kültelkeken elképzelt céltudatos telek- és lakáspolitika folytatását. Az iparosodott és a várossal szoros mindennapi kapcsolatban élő községek lakossága már városias szintű infrastruktúrát, szolgáltatásokat igényelt volna. A községek urbanizáltsága azonban •—ez alól egyedül az 1907-ben rendezett tanácsú várossá emelkedő Újpest jelentett némi kivételt — a vidéki Magyarország színvonalához állt közelebb. Miközben a fővárosban a szolgáltatásorientált városigazgatás kiépülése nagymértékben előrehaladt, a községekben jórészt a hagyományos rendészeti funkciókhoz kapcsolódó infrastrukturális létesítmények is hiányoztak. Csatornázás egyedül Újpesten, közigazgatási úton megszervezett szemétszállítás Újpesten és Rákospalotán, községi kezelésű vezetékes vízellátás csak Budafokon volt, Újpesten 1910 után létesült 361 Preisich II., 1964. 57-58.; BFL. II. 1 b. VIII. t. 201