Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

II. Intézményrendszer és döntési mechanizmus - 1. A főváros autonómiája

és ezt gyarapították a fővárost közmunkaváltság, illetve az 1890. évi I. te. által rendszeresített útadó címén megillető összes jövedelmek. A kölcsöntörlesztési alap feleslegeit azonban az 1893:XIV. te lekötötte az Erzsébet-híd és a Ferenc József-híd költségeire. A Duna-szabályozás folytán nyert telkek eladási árából pedig a Nagykörút kiépítéséhez adott állami előlegeket törlesztette a közmunkatanács. A Fővárosi Pénzalap legjelentősebb rendszeres bevétele a kilencvenes években az útadó volt, azaz összesen évi néhány százezer korona állt a közmunkatanács rendelkezésére. Ebből természetesen nem tudta végrehajtani a törvény intencióinak megfelelően a „nagyobb szabályozási munkákat". Az 1870:X.tc, miközben a szabályozás folytán magántelekhez kerülő területek eladási árát a Fővárosi Pénzalap javára rendelte, elmulasztott intézkedni arról, hogy a magántelkektől közterülethez csatolandó „terjedékekért" fizetendő kártalanítás kinek a feladata. Az FKT ezt nem vállalta magára, mondván, hogy ebben az esetben a szabályozások folytán nem gyarapodna, hanem apadna a pénzalap, ami nyilvánvalóan ellentétes a törvényhozás szándékaival. De elhárította magától ezt a kötelezettséget a főváros is. így a két szerv 1871-ben megkötötte az ezután rendszeresen meghosszabbított ún. terjedékegyezményt, amelynek értelmében a főváros kisajátítási alapot létesített, amelybe befizetett évi 25 000 majd 30 000 forintot, az építési eljárási díjak felét, valamint a városi telkek eladásából származó bevétel 20%-át. Ezen összeg kétharmadát a saját hatáskörében végzett kisajátításokra fordította, egyharmadát pedig beszolgáltatta a Fővárosi Pénzalapba, amely azt kizárólag magánosoktól elveendő területek megváltására használhatta fel. A munkamegosztás az 1890-es évekig nagyobb zökkenők nélkül működött, ekkorra azonban, a szabályozott városterület kiterjedésével, a kisajátítási szükséglet annyira megnőtt, hogy azzal egyik alap sem tudott lépést tartani. Ekkor mindkét fél visszavonult a törvény betűje mögé, azaz azon állásponthoz, hogy a terjedékek megváltása a másikat terheli. Az FKT ekkor már csak a pénzalap aránylag szerény eszközeivel összhangban álló kisebb szabályozásokat tudott maga elvégezni, ezért a városrendezés terheit nagyrészt a fővárosnak kellett vállalnia. Miután ennek beillesztése a költségvetésbe azt teljesen felborította volna, a főváros kölcsönpénzeiből nyújtottak soha meg nem térített előlegeket a kisajátítási alapnak, amivel az évek során több millió korona kölcsönpénzt vontak el eredeti rendeltetésétől. A főváros 1901-ben úgy döntött, hogy nem újítja meg a terjedékegyezményt,

18 és bejelentette igényét a kormánynál a Fővárosi Pénzalap és az azt megillető jövedelmek átengedésére.

1 Miután azonban a főváros igazgatásának lényegi átszervezésére mindvégig nem került sor, az FKT helyzete 17