Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

III. Városgazdálkodás és községesítési politika - 3. Községesítés

3. Községesítés A főváros vezető köreiben — mind a közgyűlésben, mind a tanácsban — a századfordulót közvetlenül megelőző években már általánosan elfogadottnak számított az a felfogás, hogy a monopolisztikus természetű és nyereséget termelő közüzemek a város kezébe valók. Ez mindenekelőtt széles körű nemzetközi tapasztalatokból táplálkozott. Az elsősorban figyelemmel kísért és mintául tekintett német nagyvárosokban a gázszolgáltatás terén már egy évtizeddel korábban lezajlott a községesítés döntő nagy hulláma, aminek révén a kommunális tulajdonlás túlsúlyba került a magánvállalati rendszerrel szemben. A német városok maguk is Anglia példáját követve léptek erre az útra, ahol már a hetvenes években több tucatnyi városi tulajdonú gázmű keletkezett. A gáz volt lényegében az első olyan szolgáltatási terület, ahol a községesítést nem szűken értelmezett hatósági szempontok diktálták. A vízművek, közvágóhidak, vásárcsarnokok, közfürdők városi kezelésbe vételét elsősorban közegészségügyi megfontolások ösztönözték: azt kívánták elérni, hogy a hatóságot legsajátabb egészségrendészeti feladatainak teljesítésében magánosok anyagi érdekei és szerzett jogai ne akadályozzák. A közvilágítás kiterjedtsége és minősége ugyancsak a legszorosabb kapcsolatban állt rendészeti érdekekkel, ezt azonban a koncessziónak magánvállalatok is bizonyos szinten biztosították. A közvilágítás körüli anomáliák önmagukban semmiképpen nem lettek volna elegendőek ahhoz, hogy a gázművek községesítését Európa-szerte a várospolitika egyik központi kérdésévé avassák. Ha egy városi közterület felhasználásával űzött és természeténél fogva monopoljellegű szolgáltatás már kellően elterjedt (legyen szó akár a gázról, akár az áramról vagy a közúti vasutakrol), a magánfogyasztók elvárták a városvezetéstől, hogy ennek folyamatos, megfelelő színvonalon és áron történő biztosításáról gondoskodjon. A városoknak viszont mindenütt nagy nehézséget okozott, hogy a monopolhelyzetükkel visszaélő magántársaságokat erre rászorítsák. A fogyasztók — a városi képviselőtestületek választói — elégedetlensége biztosította a hangulati hátteret a városi önkormányzatoknak a vállalatok megszerzésére irányuló törekvé269 A szociális ellátás terén tapasztalható stagnálásra rámutat Melinz-Zimmermann, 1992. 88-91; ld még Vörös, 1991. 47-60. 270 Krabbe, 1985. 40-49. 271 Robson, 1935. 308. 163