Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

III. Városgazdálkodás és községesítési politika - 1. Bevételek - d.) Kölcsönök

kizárólag valóságos értéken, nyilvános árverés útján történhet, kedvezményes átengedésről pedig csak „nagy nemzeti közczélok" vagy hatósági feladatot átvállaló egyesületek esetében lehet szó. A telekért folyamodó iparvállalatnak pedig igazolnia kell a tényleges területigényt, és meg kell szervezni annak ellenőrzését, hogy az átengedéskor megállapított feltételeket a kedvezményezettek betartják-e. Az ingatlanállomány ezután már nem apadt, sőt, gyarapodásnak indult. 1913-ban 57,89 millió m

2 területtel a városegyesítéskori méretet is meghaladta. Ezen belül a beépített terület aránya az 1890 évi 1,6%-ról 1913-ra 3,8%-ra, az ingatlanok becsértéke pedig ugyanezen idő alatt mintegy háromszorosára nőtt. Az ingatlanok értékesítéséből befolyó bevétel ezzel messze nem tartott lépést, ami az elidegenítések terén megnyilvánuló nagyfokú óvatosságra utal. d.) Kölcsönök Az eddig ismertetett bevételi források lényegében a főváros igazgatásának, a létesítmények működtetésének és fenntartásának anyagi alapját szolgáltatták, jelentős fejlesztésekre, beruházásokra nem nyújtottak fedezetet. Ebben nem is volt semmi különleges: a modern városi infrastruktúra kiépítése, a szolgáltató intézményhálózat, a kommunális üzemek létesítése mindenütt kölcsönpénzekből történt. Nyugat- és Közép-Európában, valamint az USA-ban is a 19. század utolsó harmada-negyede volt a városok nagyszabású eladósodásának kora. Az eladósodási hajlamot nem egyszerűen a pénzhiány és az adózók kímélésének szempontja által diktált kényszermegoldásnak tekintették. Altalános volt az a felfogás, hogy olyan létesítmények terheit, amelyeket több nemzedék kiszolgálására terveztek, kifejezetten helyes és célszerű hosszú lejáratú kölcsönök törlesztése révén több évtizedre elosztani. Budapest a fejlettebb régiók nagyvárosaihoz képest némi késéssel, 1890-től tért rá a nagy volumenű kölcsönfelvételek politikájára. A városegyesítés és 1890 között az adósságok gyarapodása nem haladta meg lényegesen a népességnövekedés ütemét. Az egy lakosra jutó adósságállomány az 1874. évi 66,64 koronáról 1890-re csupán 69,80 koronára nőtt. 1900-ban már ennek több mint kétszerese, 148,38 korona volt. 1909-ben némi hullámzás után 176,61 koronát ért el, majd az ezt 225 BFL Közgy. jkv. 88/1895. sz. (jan. 20.) 226 Wildner, 1938. 11. 130